Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női BL: Marozsán is betalált, előnyben a címvédő! – videóval

A Manchester City otthonában futott át a BL-címvédő Lyon a hazaiakon, és már a döntőben érezhetik magukat a francia klub játékosai. Hármat rúgott idegenben az elmúlt szezon győztese, és köztük Marozsán is betalált!

IMG_20170422_175952

A Lyon játékosai könnyedén múltak felül mai ellenfelüket idegenben (forrás: twitter.com/UWCL)

Több magyarral is a pályán kezdődött meg a Női Bajnokok Ligája első elődöntőjének odavágója Manchesterben, ahol a City​ vendége a címvédő Lyon volt. Magyar vonatkozás a vendégeknél van, ugyanis Marozsán a francia klubot erősíti, míg a játékvezetői négyes is magyar volt ezen a mérkőzésen!

IMG_20170422_160546

Kumagai révén már a 2. percben vezetett a Lyon! (forrás: twitter.com/UWCL)

Alig telt el két perc, és máris előnybe került a trófea előző szezonbeli tulajdonosa! A Lyon javára ítélt tizenegyest Kumagai értékesítette (0-1)!

A manchesteri alakulat óriási hátrányban játszott mezőnyben, és helyzetek terén sem állt jól a csapat.

Ám ezzel szemben a félidőben egyetlen kaput találó lövése beakadt a Citynek! Hamar jött az egyenlítés, ugyanis Asllani a 10. percben volt eredményes (1-1)!

Ezután sem kellett sokat várni arra, hogy jöjjön a meccs újabb találata, melyet ráadásul Marozsán szolgáltatott! A magyar származású labdarúgó Abily visszatett labdáját lőtte szépen a hazai kapuba a 16. percben, ezzel pedig újra előnybe került a Lyon (1-2)!

Az alábbi videón látható, Marozsán hogy varázsolta be a labdát a Manchester City kapujába!

https://twitter.com/Zac13_/status/855773685478637569?s=09

A fordulásig már több gól nem esett ugyan, bár 9 lövéséből 6 ment kapura a címvédő részéről!

A második félidőre feljavult a hazaiak mezőnyjátéka, de így is jobb maradt e tekintetben is a Lyon. Arról pedig nem is beszélve, hogy a City 3 lövéséből egy sem ment kapura a fordulás után, ezzel pedig már eldőlt minden.

Biztos, ami biztos alapon a 68. percben Le Sommer is betalált a vendégek részéről, ezzel pedig fél lábbal, ha nem másféllel döntőben van a Lyon (3-1)!

Simán érvényesült a papírforma tehát, a három idegenben lőtt gólja pedig a Lyonnak alighanem finálét ér, ez a csapat nagyon verhetetlennek tűnik.

Visszavágó egy hét múlva Lyonban, mélyről szintén beszámolunk majd!

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Manchester City – Lyon • 1-3 (1-2)
Helyszín: Mini-Stadium, Manchester. Vezette: Kulcsár Katalin
Gólszerzők: Asllani (10.), ill. Kumagai (2. – büntetőből), Marozsán (16.), Le Sommer (68.)

https://youtu.be/kfbPm-tDWBc

Nagy Dávid