Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jet-Sol Liga: „Nagyon sok munka van ebben a sikerben” – Szabados György

Első nekifutásra sikerült bajnokságot nyernie az MTK Hungária élén a korábbi közönségkedvencnek, aki hasonló bravúrt a Dorogi Diófa vezetőedzőjeként ért el korábban a bronzéremmel.

szabadosgyörgy

Könnyen előfordulhatott volna, hogy az MTK Hungária lemarad a döntőről, hiszen a szezon előtt a csapat, és a magyar női labdarúgás emblematikus alakja, Pádár Anita visszavonult a nagypályás futballtól, Kaján Zsanett és Diószegi Fanni az USA-ba, illetve Németországba szerződött, míg Nagy Ágnes éppen a rivális Ferencvároshoz, de távozott Herczeg Andrea, Tóth Alexandra és Zdenka Horesová is. Ráadásul a rutinos Hummel-Smuczer Angéla jóformán az egész tavaszt kihagyta, mint ahogy Méry Rita is igen sokat küszködött sérülésekkel. S a szezon közben is sokszor rezgett a léc, de a kritikus pontokból rendre megerősödve jött ki az együttes, ráadásul a rájátszásban egy sima nyolcasba is beleszaladtak Nagy Lilláék a címvédő Ferencváros ellen, így még inkább felértékelődik a mai siker. Főként, hogy a távozók helyére saját nevelésű fiatalokat épített be a szakember. „Nagyon sok munkát tettük bele ebbe a sikerbe, és azt gondolom, hogy az a csapat, amely 180 perc alatt nem kap gólt a Ferencvárostól, megérdemli a bajnoki aranyérmet. Végig igazi csapatként küzdöttünk, lelkesen, szervezetten futballoztunk, megmutattuk, hogy van bennünk erő, akarat, és el tudunk dönteni egy ilyen fontos mérkőzést is – értékelt Szabados György az MLSZ honlapján. – Ezért a sikerért dolgoztunk az egész évben, nekem személy szerint is óriási öröm az aranyérem, hiszen egykori klubomhoz visszatérve egy év alatt sikerült felépíteni egy olyan csapatot, amely meg tudta szerezni a bajnoki elsőséget.”

dörnyeibalázs

A papírformát nézve a zöld-fehérek voltak a finálé esélyesei, mégis éppen a legfontosabb pillanatokban mondott csődöt a támadójáték, illetve helyesebb úgy fogalmazni, hogy a befejezés. Merthogy a támadások, a helyzetek jöttek, csak éppen nem tudták értékesíteni ezeket Jelena Cankovic-ék. Az MTK Hungáriával szemben rutinos légiósok, és tapasztalt magyar játékosok is erősítik a Fradit, mégsem jött össze ezúttal az aranyérem. A bajnoki elsőség legalábbis, hiszen a kupát korábban magabiztosan nyerték Bognár Enikőék. Így érthetően csalódottan nyilatkozott klubja oldalán Dörnyei Balázs, a Ferencváros trénere, aki szerint meg kell keresni a megoldást arra, miért nem működött a döntőben az elképzelése. „Erre nem tudok magyarázatot adni. Az MTK kétszer találta el a kaput, mi pedig mindent kihagytunk. Nem tudom, hogy ez hányszor fordul elő a futballban. Uraltuk a meccset, ziccereink voltak, de nem rúgtunk gólt. Az, hogy ki akart futballozni és ki nem, az itt most senkit sem érdekel. Sokkal jobban fáj, hogy kétféle labdarúgó-felfogásból az nyert, amelyik nem igazán támogatja a futball fejlődését. Megfelelő tempóban játszottunk, még több helyzetünk volt, mint az első meccsen, de üres kapu mellé emelgettük a labdát kétszer is. Nem hiszek a szerencsefaktorban, mert mi mindent megtettünk az egész évben. A magyar női labdarúgásban ezek a lányok messze a legtöbbet dolgozták. Ma nem működött semmi, nem tudom, mi lehetne a megoldás. Az utolsó tíz percünk nagyon rosszul sikerült, nagy volt a szervezetlenség. Azt nagyon bánom.”

Gavalovits Sándor