Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Förch Női MK: Kiütéssel nyert a Fradi és a Diósgyőr is

Két együttes is megszórta ellenfelét a Hölgyek kupasorozatának aktuális fordulójában.

MK_Kobanyaert_FNLA_-_DVTK_friss_dvtk-vojvodina1120

Kezdjünk az élvonalbeli párharcokkal. Az MTK Hungária a Kóka együttesét fogadta szombaton a Szőnyi úton, és bár a Fradi fiókcsapata igyekezett megnehezíteni a bajnoki címvédő dolgát, kijött a két együttes közötti különbség, amit ezúttal Méry Rita jelentett. A rutinos támadó duplázott, és juttatta a következő körbe együttesét. Az Üllőn megrendezett Astra – ETO rangadó rendes játékideje nem hozott döntést, így a szétlövés döntötte el, melyik együttes jut a következő fordulóba. Végig kiélezett volt a mérkőzés, amelyen Ugarte révén a kisalföldiek kerültek előnybe, és már-már úgy tűnt meg is nyerik az összecsapást, ám a lefújás előtt Godvár Katalin egyenlített. A tizenegyeseknél jobban koncentrált a legutóbbi döntős, így Lenzsér Zsolt tanítványai léptek tovább.

50820

Különösen érdekes volt a ZTE – Fradi összecsapás, ugyanis Dörnyei Balázs leányai kimondva a kupasikerre hajtanak, amivel egyedülálló tettet hajthatnának végre, hiszen sorozatban négyszer még egyik klub sem tudta elhódítani a serleget. Nos, a zöld-fehérek abszolút tettek egy hatalmas lépést, egy híján húsz góllal terhelték meg az NB II-ben szereplő ZTE kapuját. Kocsán Petra, Mosdóczi Evelin és Diószegi Fanni egyaránt mesterhármassal tett hozzá a kiütéshez, Poljak, Szabó Viktória és Nagy Ágnes duplázott. A gólok mellett azonban akadt kihagyott helyzete a fővárosiaknak, de ez legyen a legnagyobb baj a kupasorozatban. A másik gólzáport a DVTK szolgáltatta. A miskolciak Kőbányán jutottak tizenháromig. Bukovszki Mónika négyszer csengetett. A korábbi válogatott kosaras lábbal sem ügyetlen tehát.

Ami a többi találkozót illeti, a nyírségi rangadó is tizenegyesek után dőlt el a Nyírség NSC javára. A Kelen hiába volt végig egyenrangú partnere az Újpestnek, a lila-fehérek győztek, és várhatják a sorsolást, míg a Szent Mihály a Haladás Viktóriával szemben volt kénytelen fejet hajtani. A záró találkozót Balatonfüreden rendezték, és a PMFC igencsak fordulatos találkozón bizonyult jobbnak a házigazdánál.

Eredmények (zölddel a továbbjutók):
Astra-4IG-HFC – ETO FC Győr 1-1 – tizenegyesekkel: 3-4
G.: Godvár (89.) ill. Ugarte (83.)

Nyíregyháza Spartacus – Nyírség NSC 1-1 – tizenegyesekkel: 3-4
G.: Nagy B. (83.) ill. Szűcs É. (16.)

Kőbányáért FNLA – DVTK 0-13
G.: Markovic (3., 34.), Bukovszki M. (4., 67., 73., 90.), Boros K. (13.), Vachter F. (18., 29.), Sandu (22., 28.), Olar (38., 70.)

Kelen SC – Újpest 1-2
G.: Tóth A. (61.) ill. Kiss Fanni (50.), Tóth A. (66., öngól)

Szent Mihály – Haladás Viktória 1-3
G.: Szil T. (51.) ill. Tálosi Sz. (18.), Siklér (24., 74.)

ZTE FC – Ferencváros 0-19
G.: Kocsán (2., 10., 39.), Nagy Á. (7., 40.), Császár F. (23., öngól), Poljak (27., 33.), Csiki A. (43.), Fenyvesi E. (45.), Diószegi (53., 54., 64.), Szabó V. (65., 82.), Mosdóczi E. (71., 72., 81.), Boakye (84.)

MTK Hungária – Kóka KSK-FNLA 3-0
G.: Pinczi (15.), Méry (35., 47.)

Balatonfüred – PMFC-Keresztes Lovagok 3-4
G.: Gyarmati R. (2.), Madarasi (66.), Haraszt (84.) ill. Derkács E. (21., 29., 90.), Buncsák R. (77.)

~GS~