Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nemzetközi kupák: Alapos változások a selejtezők kiírásában

A magyar együttesek is érintő változásokkal indul a nemzetközi kupaidény nyáron.

web650

A magyar bajnok rendre elhasalt az első selejtezőkörben. – fotó: faktor.hu

Sokkal nehezebb lesz a magyar együtteseknek is főtáblára jutnia 2018-19-ben a Bajnokok Ligájában, illetve az Európa-ligában.

Bajnokok Ligája

Négy győztes párharc kell a magyar bajnoktól, ha főtáblára szeretne kerülni a következő idényben, az eddigi három helyett. Az UEFA ugyanis ismét átalakította a kvalifikáció lebonyolítását. Bevezetik az előselejtezőt, amelyben a legalacsonyabb koefficienssel rendelkező országok csapatai kezdenek. A magyar aranyérmes az első körben csatlakozik a sorozathoz. Változás még, hogy immár csak hat főtáblás helyért csapnak össze a bajnoki-, és nem bajnoki ág résztvevői, miután a topligák automatikusan megkaptak tizenhat helyet. A bajnoki ágról négyen jutnak a csoportkörbe.

Ami még fontos, a legtöbb koefficienssel rendelkező ország bajnoka, amely selejtezni kényszerül, az Csehország lesz, ám, ha a mostani kiírás végső győztese jövőre is főtáblás lesz, akkor Svájc bajnoka, alighanem a Basel fog selejtezni. A második-, és harmadik körben a holland, görög, osztrák, horvát és román bajnokok csatlakoznak.

Így a magyar csapatnak már július 10-11-én játszania kell.

20121025-videoton-basel-david-degen

Legutóbb 2012 őszén szerepelt magyar csapat az El-főtáblán. – fotó: origo.hu

Európa-liga

A selejtezőket oly módon alakították át, hogy az összes BL-kvalifikációból búcsúzú együttes itt folytathatja. Az előselejtezők vesztesei is. A csoportkör negyvenyolc együttese oly módon alakul ki, hogy a BL-play off-ból a hat bajnoki ág kiesője, valamint a nem bajnoki ág vesztesei folytatják az El-csoportkörben, rajtuk kívül 17-en automatikusan résztvevői a csoportküzdelmeknek. A maradék helyeket a selejtezőn keresztül kiharcolók osztják el egymás között. Összesen 21 csapat harcolhatja ki az El-selejtezőkön keresztül a csoportkörös részvételt.

A magyar együtteseknek továbbra is négy párharcot kell sikerrel vennie, hogy bejusson a második számú kupasorozat főtáblájára. Itt a mieink július 12-én kezdik a szereplésüket.

Fontos megjegyezni, hogy továbbra is négy csapatunk indulhat nemzetközi kupában: A BL-ben a bajnok, míg az El-ben a bajnoki ezüstérmes, a harmadik helyezett, illetve a kupagyőztes. Amennyiben a kupát az az együttes nyeri meg, amely bajnoki helyezése révén egyébként is indulna, úgy a bajnokság negyedik helyezettje kap jogot az El-indulásra.

~GS~