Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: Újabb párizsi erődemonstráció – videóval

A hétközi Bl-blama után ezúttal hazai környezetben lépett pályára a PSG, amely egy negyedórás rohammal eldöntötte a Strasbourg elleni meccset.

9ede7

Hazai porondon nincs ellenfele a párizsiaknak, míg Európában az első jelentősebb akadályban megbotlanak a fővárosiak. Mindezt ékesen bizonyította a Strasbourg elleni bajnoki, amelyen a legerősebb felállásában látott neki Unai Emery együttese. Ugyanakkor a Real Madrid elleni sokk könnyen lehet, hogy még ott volt a fejekben, lévén a kék-fehérek szinte a semmiből szereztek vezetést a hatodik percben. Aholou egy lapos passzt követően mattolta Areolát, ugyanakkor Neymar lehetősége volt az első igazán nagy hazai ziccer, ami kimaradt. A gól mintha hidegzuhanyként hatott volna, a PSG olyan negyedórát repesztett utána, ahogyan azt kell. Előbb Draxler egyenlített, majd Neymar és Di Maria gyors egymásutánban eső találataival már jelentősnek mondható előnybe kerültek a fővárosiak. És ha nincs Oukidja bravúrja félóra játék után, alaposan kitömte volna már ekkorra a Strasbourgot a fék nélkül száguldó párizsi expressz.

Fordulás után sem lassított a PSG, igaz, az első komolyabb lehetőségre több, mint negyedórát kellett várni, amikoris Di Maria kísérletezett. Négy perccel az argentin próbálkozása után csökkent a vendégek hátránya, köszönhetően Bahokennek, viszont aztán következtek Cavani percei. Az uruguayi előbb mintaszerű akció végén lőtt a látogatók kapujába, majd – cáfolva a rossz viszonyról szóló sajtóhíreket – Neymar a félpályáról indította a leshatárról kilépő támadót, aki könnyedén emelte át a jobb sorsra érdemes Oukidját. Ez volt a kegyelemdöfés, amely eljöhetett volna később Di Maria-gól képében is, az argentin azonban nem tudott élni a ziccerrel. A PSG így is magabiztosan hozta a kötelezőt, miközben a Bajnokok Ligájában csak szenved a párizsi együttes, ha nevesebb ellenféllel találkozik.

Paris SG – Strasbourg 5-2 (3-1)
Parc des Princes, v.: Leonard
Gólok: Draxler (10.), Neymar (21.), Di Maria (22.), Cavani (73., 79.) ill. Aholou (6.), Bahoken (67.)
Sárga lapok: D. Alves (24.), Th. Silva (68.) ill. Da Costa (45.), Foulquier (57.), Lala (74.)
Kiállítva: ill.

PSG: Areola – D. Alves, Th . Silva, Kimpembe, Kurzawa – Lo Celso (Pastore, 58.), Lass (Motta, 58.), Draxler (Nkunku, 82.) – Di Maria, Cavani, Neymar. Vezetőedző: Unai Emery

Strasbourg: Oukidja – Foulquier, Kone, Martinez, Seka – Lienard (Goncalves, 61.), Martin (Nogueira, 90+1.) – Lala, Aholou, Da Costa (Saadi, 78.) – Bahoken. Vezetőedző: Thierry Laurey

https://www.youtube.com/watch?v=Vc04HRPX2W8

~GS~