Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Sallóiék sem tudták megállítani a menetelő Seattle csapatát! – videóval

Magyar idő szerint ma hajnalban és tegnap este rendezték meg az MLS, vagyis az észak-amerikai profiliga hétvégi fordulójának egy részét. Pályán volt két magyar játékos is, ám Sallói, egyben Németh Krisztián klubja alulmaradt a döntős otthonában, míg több találkozón gólparádét rendeztek a felek!

Ruidiaz (szemben) szerezte a meccsen a Seattle első gólját (forrás: twitter.com/SoundersFC)

Magyar idő szerint tegnap este az MLS hétvégi nyitányán a liga tavalyi döntőse, egyben tavalyelőtti bajnoka a Sallói Dániellel a kezdőjében felálló, Németh Krisztiánt is foglalkoztató Sporting Kansas City csapatát látta vendégül.

A Seattle immár a napokban visszavonult élő legendája nélkül lépett pályára, a mérkőzés előtt pedig búcsúztatta a klub, és USA élő legendáját.

Dempsey visszavonulásával egy legendával, és egy nagyszerű emberrel lett kevesebb a Seattle (forrás: twitter.com/SoundersFC)

A vendégek számára indult nagyon jól a találkozó, ugyanis Rubio már a 2. percben megszerezte az előnyt (0-1)! Túlzottan sokat nem kellett várni a válaszra: a hazaiak Smith beadása után Ruidiaz közeli góljával egyenlítettek a 12. percben (1-1)! A Seattle fokozatosan fölénybe került, ahogy ez idővel az eredményen is megmutatkozott, ám a szünetig újabb gól már nem született, ráadásul a túloldalon Sallói előtt is adódott lehetőség arra, hogy betaláljon.

A fordulást követően viszont tényleg nem telt el sok idő, és előnybe került a Seattle, méghozzá Zusi öngólja révén az 52. percben (2-1)! Pár perccel később ezen felül büntetőt is kapott a Sounders, melyet Lodeiro az 56. minitumban értékesített (3-1)! A kétgólos előny tudatában egyébiránt mezőnyben felülmúlta a kansasi klub a hazai csapatot, de ez már lényegi változás eléréséhez nem volt elég. A meccs hajrájában a hazaiak pedig még meg is fogyatkoztak Marshall kiállítása miatt, ami a 81. percben következett be, de ez sem volt elég ahhoz, hogy a vendégek fel tudjanak zárkózni.

Újabb sikerével zsinórban 8.(!) győzelmét aratta a Seattle, amely a legutóbbi 11 találkozója során nem talált legyőzőre! Ezzel együtt a Sporting Kansas City – melyben a 62. percig játszott Sallói, Németh pedig a 75.-ben lépett pályára – 4 egymást követő győzelme után maradt alul.

MLS, alapszakasz
Seattle Sounders – Sporting Kansas City • 3-1 (1-1)
Helyszín: CenturyLink Field, Seattle – 39.530 néző
Gólszerzők: Ruidiaz (12.), Zusi (52.), Lodeiro (56. – büntetőből), ill.
Kiállítás: Marshall (81.), ill.


Magyar idő szerint ma hajnalban további 7 mérkőzéssel folytatódtak a bajnoki küzdelmek az MLS-ben. Ezek között volt több izgalmas találkozó is, pályán volt több nagyágyú. Többek között a keleti éllovas New York Red Bulls csapata is, mely idegenben szerepelt a Montreal Impact otthonában, és kapott ki meglepően simán. A kanadai klub már az első játékrészben kétgólos előnyre tett szert, majd a mérkőzés hajrájában Piatti beállította a 3-0-s végeredményt! A New York-i klub 6 veretlen találkozó után kapott ki, míg a Montreal közel került a Keleti Főcsoportban a playoff-ot érő egyik hely megszerzéséhez.

Montreal Impact – New York Red Bulls • 3-0 (2-0)
Helyszín: Stade Saputo, Montreal – 18.458 néző
Gólszerzők: Fanni (30.), Sagna (38.), Piatti (90+3.), ill.


A 2015-ös bajnokcsapat, azaz a Portland Timbers idegenben lépett pályára, vendéglátója pedig a New England Revolution volt. A találkozón nem jutottak dűlőre a felek, így két, a második félidőben esett góllal alakult ki az 1-1-es végeredmény. A hazaiak vezettek, de nyerni nem tudtak tehát, így pedig tovább tart a klub immár 9(!) meccs óta tartó nyeretlenségi szériája! Ráadásul a New England 3 egymást követő vereség után tudott pontot szerezni.

New England Revolution – Portland Timbers • 1-1 (0-0)
Helyszín: Gillette Stadium, Foxborough – 16.040
Gólszerzők: Caldwell (58.), ill. Olum (70.)


Az Orlando City – Philadelphia Union találkozó is döntetlennel zárult, azonban az 2-2 lett. Az első játékrészben 1-1-re álltak a felek, előbb pedig a hazaiak vezettek, a folytatásban pedig sokáig nem esett gól, egészen a meccs hajrájáig, amikor is először a vendégek találtak be, majd az Orlando mentett pontot a hosszabbításban.

Orlando City – Philadelphia Union • 2-2 (1-1)
Helyszín: Orlando City Stadium, Orlando – 22.912 néző
Gólszerzők: Dwyer (9.), Sutter (90+1.), ill. Burke (32.), Picault (88.)


A New York City a Columbus Crew vendége volt, és hiába szerzett előnyt a David Villa nevével is fémjelzett klub a második félidő elején, túl sokáig nem tartott ki a City előnye, ráadásul a hazaiak két perc alatt fordítottak! A Columbus összesen 24-szer próbálkozott gólszerzéssel a meccsen, de “csupán” 6 ment belőle kapura, míg New York-i részről ugyanez az arány 7/4 volt. A New York City csapata ezzel a vereségével immár zsinórban 3. alkalommal nem tudott győzni.

Columbus Crew – New York City • 2-1 (0-0)
Helyszín: MAPFRE Stadium, Columbus – 11.991 néző
Gólszerzők: Afful (61.), Meram (63.), ill. Tajouri (53.)


Rendeztek texasi rangadót is, ami méltóan titulusához, 6 gólt hozott! Az FC Dallas volt a Houston Dynamo vendéglátója, a hazaiak pedig egy félidő játék után 1-0-ra vezettek. A szünet után viszont jött a góláradat, és két újabb, gyors találat után már 3-0-ra vezetett a dallasi klub a duplázó Mosquera révén! Ezután szépített Manotas révén a Houston, majd Ziegler büntetője révén 4-1-re vezettek a hazaiak, de még volt egy büntető, mellyel a végeredmény született meg a 72. percben, amikor is vendég részről Elis talált be. A vége 4-2 lett, így a múltkori, Rivalry Week-en való pontosztozkodás után most sikerült eldönteni – igencsak korán – a győztes kilétét. A Houston ezzel a vereségével immár 8 bajnoki óta nem tudott nyerni, ráadásul ebből 7 vereség volt!

FC Dallas – Houston Dynamo • 4-1 (1-0)
Helyszín: Toyota Stadium, Frisco – 16.835 néző
Gólszerzők: Barrios (10.), Mosquera (48., 51.), Ziegler (58. – büntetőből), ill. Manotas (53.), Elis (72. – büntetőből)


A Real Salt Lake otthonában a Los Angeles Galaxy vendégjátéka alkalmával 8(!) gól esett! A meccs legelső percében már a Galaxy előnybe is került, amikor is Jonathan dos Santos talált be a hazai kapuba, ám Rusnák már azelőtt egyenlített, hogy negyedórához ért volna a találkozó, míg Kreilach vezetést is szerzett a hazaiaknak a félidő hosszabbításában, így szünethez érve 2-1 volt az eredmény. A fordulást követően hazai részről Savarino volt eredményes, majd Kreilach újból betalált, így tehát duplázott, az állás pedig 4-1 volt! A túloldalon Alessandrini két perccel a hazaiak 4. gólja után szépített a Galaxy első gólszerzőjének labdáját a kapuba juttatva, a 63. percben, ám végül Rusnák is bevette a vendégek kapuját, aki duplázott ezzel, ahogyan Kreilach is ismét gólt szerzett, aki pedig így mesterhármast elérve állította be a 6-2-es végeredményt! A hazaiak utolsó két góljánál az asszisztot a korábbi gólszerző, Savarino osztotta ki! A hazaiak 22 próbálkozásának a fele ment kapura, ráadásul a Real Salt Lake zsinórban másodjára szerzett 6 gólt, miután múlt héten a Colorado Rapids otthonában győzött 6-0-ra! A Real Salt Lake zsinórban harmadjára nyert, míg a Los Angeles Galaxy 6 mérkőzés óta nyeretlen.

Real Salt Lake – Los Angeles Galaxy • 6-2 (2-1)
Helyszín: Rio Tinto Stadium, Sandy – 21.363 néző
Gólszerzők: Rusnák (14., 68.), Kreilach (45+3., 61., 71.), Savarino (48.), ill. Jonathan dos Santos (1.), Alessandrini (63.)


A Toronto FC – Los Angeles FC találkozón sem volt hiány a gólokból, ám a címvédő otthonában “csupán” 6 gól esett! A találkozó végén a vendégek örülhettek, akik 4-2-es diadalt arattak, melynek során az első és az utolsó gólt Carlos Vela szerezte! Vendég részről Altidore tudott duplázni, aki 1-3-as állásnál a 93. percben szépített, de egy minutummal később jött a fentebb említett végeredmény beállítása a kaliforniai újonc csapat részéről! A címvédő Toronto zsinórban másodjára kapott ki, míg a Los Angeles FC 4 meccs óta veretlen!

Toronto FC – Los Angeles FC • 2-4 (0-1)
Helyszín: BMO Field, Torontó
Gólszerzők: Altidore (74., 90+3.), ill. Vela (23., 90+4.), Rossi (47.), Nguyen (49.)


Mindhárom kanadai klub otthon szerepelt ebben  fordulóban, a Vancouver Whitecaps ellenfele pedig a San José Earthquakes volt. A 3 találatot hozó mérkőzés 2-1-es hazai sikerrel zárult, a vendégek pedig csak a ráadásban tudtak szépíteni. A Vancouver ezzel a sikerével már 3 mérkőzés óta veretlen, és a playoff-ot érő hely kapujában áll a Nyugati Főcsoportban, míg ugyanitt, az utolsó, 12. pozíciót foglalja el a San José Earthquakes csapata.

Vancouver Whitecaps – San José Earthquakes • 2-1 (1-0)
Helyszín: BC Place – 22.120 néző
Gólszerzők: Davies (22!), Mezquida (78.), ill. Vako (90+1.)


A bajnokság jelenlegi állása

A góllövőlista élmezőnye