Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: két csoportban három kiadó hely talál ma este gazdára – ELŐZETES

Elérkeztünk a Bajnokok Ligája 2018-2019-es kiírásának csoportkörének utolsó fordulójához: a legtöbb kvartettben már eldőlt a továbbjutás kérdése, van ahol pedig már az Európa-ligás harmadik hely is gazdára talált, de a mai napon terítékre kerülő négy csoport közül kettőben még gigászi küzdelemre lehet számítani a fennmaradó továbbjutó helyekért. Lássuk, a keddi étlapot!

Bajnokok Ligája, csoportkör – 6. forduló

A-csoport
21:00 Club Brugge – Atlético Madrid
21:00 AS Monaco – Borussia Dortmund (Tv: Spíler 1)

A két továbbjutó között már “csak” annyi a kérdés, hogy melyikük végez az első és melyikük a második helyen. A “Matracosok” Belgiumban, a Borussia pedig a Hercegségben zárja a csoportkört, a két biztos kieső közül a Brugge folytathatja az Európa-ligában, Thierry Henry-ék szeme előtt már legfeljebb csak a nemzetközi porondtól való szép búcsúzás lebeghet.

A csoport állása

B-csoport
21:00 Barcelona – Tottenham (Tv: Spíler 2)
21:00 Inter – PSV Eindhoven

A Spurs a múlt fordulóban legyőzte az Intert és jobb egymás elleni eredményének köszönhetően olasz ellenfele elé került, ám amíg Icardiék a már biztos búcsúzó PSV-t fogadják a San Siróban, addig Mauricio Pochettino legénysége a Camp Nou-ban vizitál, és a továbbjutás érdekében legalább annyi pontot kéne szerezniük a Barca vendégeként, mint közben az Inter a csoport utolsó helyezettjével szemben.

A csoport állása

C-csoport
21:00 Liverpool – Napoli (Tv: M4 Sport)
21:00 Crvena Zvezda – Paris Saint-Germain

A “halálcsoportban” a kiesés szélére sodródott a tavalyi döntős, köszönhetően annak, hogy a Liverpool mindhárom idegenbeli meccsét elvesztette, és ahhoz hogy továbbjusson, egynél több góllal le kéne győznie az eddig veretlen és Carlo Ancelotti irányításával igencsak stabilnak tűnő Napolit. Eközben a PSG a Crvena Zvezda otthonába látogat, ahonnan még egyik vetélytárs sem távozott három ponttal. Adott esetben még egy hármas pontazonosság is előfordulhat köztük, és arról sem szabad elfeledkezni, hogy még a belgrádiak számára is véresen komoly lesz a PSG elleni meccs, hiszen az Európa-ligás harmadik helyezésre még odaérhetnek.

A csoport állása

D-csoport
18:55 Galatasaray – FC Porto (Tv: Spíler 2)
18:55 Schalke 04 – Lokomotiv Moszkva (Tv: Spíler 1)

A legszürkébb csoportban már csak a harmadik helyet övezi kérdés: a biztos csoportelső Porto Isztambulba látogat a Galatasaray otthonába, míg a Lokomotiv Gelsenkirchenben próbálna török riválisa elé kerülni a végelszámolásnál.

A csoport állása