Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NBI: döntetlen a fővárosi derbin; hátrányból győzött hazai pályán a Vidi!

Az NBI 23. fordulójában szombaton délután ahogy az lenni szokott, egy kivételével az összes bajnokit lejátszották egyidőben. Pályán volt a címvédő Vidi, ahogy a Debrecen is, csak utóbbi idegenben, míg a Budapest Honvéd hazai környezetben fogadta a sereghajtó Szombathelyi Haladás csapatát, miközben fővárosi derbit játszott az Újpest az MTK vendéglátójaként! A rangadón döntetlen született, míg a Vidi hátrányból fordított, a Honvéd pedig nagy meglepetésre kikapott, ahogy a Debrecen is vereséget szenvedett idegenben!

Az Újpest otthonában a fővárosi rangadón iksz született az MTK csapatával szemben (forrás: ujpestfc.hu)

Az NBI 23. fordulójában ma délután a fővárosban nagy rangadót rendeztek, ugyanis az Újpest az MTK vendéglátója volt!

A hazai lila-fehérek az első játékszer során főleg mezőnyben domináltak, sok helyzet nem alakult ki, és gól sem született az első félidő során. A fordulást követően is adódtak helyzetek mindkét oldalon, de dominánsabb volt továbbra is az Újpest, amely sokkal jobb volt labdabirtoklás terén, ahogy akciók vezetése alkalmával is. Ennek ellenére gólt nem hozott a fővárosi derbi, melyet követően az Újpest maradt a 3. helyen, míg az MTK-t pedig a 7. pozícióba csúszott  vissza, miután megelőzte a Mezőkövesd együttese.

NBI, 23. forduló
Újpest – MTK • 0-0


Kovács egyenlítő gólt szerzett a Kisvárda ellen, csapata pedig hátrányból nyert hazai pályán! (forrás: molvidi.hu)

A Vidi Székesfehérváron fogadta a Kisvárda együttesét, és ezen a találkozón a hazaiak számítottak favoritnak.

Mindkét klubnak megvoltak a helyzetei az első félidő során, és hasonlóan voltak veszélyesek kapura is, de gólt csak a Kisvárda tudott szerezni a szünetig meglepetésre, amely Ilic 33. percben szerzett találatával került előnybe (0-1)!

A fordulás után uralta a meccset a Vidi, amely Kovács révén az 59. percben egalizálni tudott (1-1)! Nem kellett túl sokat várni ezután arra sem, hogy a hazaiak a győzelmet is megszerezzék! A fordító találatot a csereként pályára lépő Hodzic szerezte, akinek lövése a kapufán is megpattant, mielőtt bement (2-1)! A végéig már újabb találat nem született, így végül hátrányból felállva hozta a papírformát a hazai gárda, amely ezzel tapad az éllovas Fradira.

Vidi – Kisvárda • 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Kovács (59.), Hodzic (70.), ill. Ilic (32.)

A fentiekkel egyidejűleg lépett pályára a Debrecen is, amely a Puskás Akadémia otthonában vendégszerepelt.

Az első félidőben csupán egy lövés jött össze, az is hazai részről, de kaput nem talált. A második félidőben kicsit módosult ez, és veszélyesebb volt a hazai gárda, míg a Debrecen mezőnyfölényben játszott. Ám ez kevés volt egy döntetlenhez is, ugyanis egy lövést hozott össze a vendégcsapat, amely nem talált kaput, ráadásul Knezevic duplájával győzni tudott a Puskás Akadémia! Előbb a 47. percben büntetőből talált be a hazaiak játékosa, majd a hajrában, a 82. percben duplázni tudott. Veresége ellenére ötödik helyen áll a Debrecen, és nincs messze a már dobogós Újpest csapatától.

Puskás Akadémia – Debrecen • 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Knezevic (47. – büntetőből, 82.), ill.

A Budapest Honvéd eközben a sereghajtó Szombathelyi Haladást látta vendégül, és meglepő módon már az első félidőben hátrányba került, és ez a fordulás után csak fokozódott! Gaál góljával a szünet előtt kevéssel, a 39. percben kerültek előnybe a vendégek (0-1), és hiába egyenlített a fordulás után nem sokkal Holender, aki az 54. percben talált be (1-1), a szombathelyiek még kétszer eredményesek tudtak lenni! A hajrában született még két találat közül az előbbit Holodiuk szerezte a 78. percben (1-2), majd a 89. percben Ivanov döntötte el a találkozót (1-3)! Veresége ellenére a Honvéd maradt a 4. helyen, míg a győztes Szombathelyi Haladás továbbra is utolsó, és még így is nagyon le van maradva a bennmaradásért folyó küzdelemben, de így is fontos lépést tett afelé.

Budapest Honvéd – Szombathelyi Haladás • 1-3 (0-1)
Gólszerzők: Holender (54.), ill. Gaál (39.), Holodiuk (78.), Ivanov (89.)

Szintén a fenti meccsekkel egyidőben a Mezőkövesd a Paks vendéglátója volt.

A hazaiak végül 2-0-s sikert arattak, ám először a 67. percben találtak be Koszta büntetőjéből (1-0), majd a hajrában, a ráadás első percében Molnár volt eredményes (2-0)! A hosszabbítás harmadik percében a vendégeknél Simon Andrást még ki is állította a játékvezető, de ennek már nem volt a meccs alakulására nézve jelentősége. Győzelmével a hazaiak megelőzték az MTK-t, és jelenleg a hatodik helyen állnak, míg a Paks a nyolcadik.

Mezőkövesd – Paks • 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Koszta (67. – büntetőből), Molnár (90+1.), ill.