Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A seregszemle – Hellas Verona

Cikksorozatunk ezen részében a tavalyi meglepetéscsapat Hellas Verona-val foglalkozunk.

Forrás: sokapark.com

A Hellas Verona Olaszország egyik legpatinásabb együttese a maga 111 évével. Először 1957-58-ban érték el az első osztályt, de nem alkottak maradandót és rögtön ki is estek. 1968-ban tértek vissza Niels Liedholm vezetésével, és meglehetősen sikeres korszakot éltek meg. A klub 1973-74-ben 4. helyen végzett, de kizárták őket a Serie B-be egy, az elnöküket érintő botrány miatt. Azon nyomban visszajutottak és az 1975-76-os szezonban egészen az olasz kupa döntőéig meneteltek, ahol a Napoli 4-0-s vereséget mért rájuk. A következő komoly sikerüket Osvaldo Bagnoli edzősködése alatt érték el, 1982-83-ban ismételten bejutottak az olasz kupa döntőjébe, ahol 2-0- ra nyertek hazai pályán a Juventus ellen, de idegenben hosszabbítás után 3-0-s vereséget szenvedtek a Zebráktól, így ismételten pórul jártak a sorozattal. Ebben az évben egyébként ismételten sikerült megcsípniük a 4. helyet, ami igen komoly eredménynek számított. Az ezt követő idényben ismételten a kupadöntőben érte őket csalódás, a meccs utolsó perceiben az akkori bajnok Roma-nak sikerült kicsikarnia a győzelmet. Végül 1984-85-ben eljött a Hellas ideje, általános meglepetésre bajnoki címet ünnepelhettek, mindössze 2 vereséget szedtek össze az idény alatt. Eztuán indulhattak a BEK-ben, de nem jutottak sokáig, ugyanis a második körben a Juventus kiverte őket. 1988-ban érték el legjobb európai szereplésüket, az UEFA-kupa negyeddöntőéig masíroztak, ahol a Werder Bremen állta útjukat.
Az ezt követő években hanyatlás következett, 1991-ben a klub felbomlott és Verona FC néven született újjá, ami a Serie A és B közt ingázott. 1995-ben visszacserélték a nevüket Hellas Verona-ra, de a hanyatlás folytatódott. Bár a 2002-es idényt jól kezdték (olyan játékosok szerepeltek ekkor ott, mint Adrian Mutu, Mauro Camoranesi, Massimo Oddo vagy Alberto Gilardino), de végül a szezon utolsó fordulójában a kieső zónába csúsztak, így búcsúztak az első osztálytól. A Serie B-ben sem tudtak komoly eredményt felmutatni, sőt a 2006-07-es szezonban a Serie C-be estek ki, azok után, hogy 64 évet töltöttek a két legfelső osztály valamelyikében. 4 évig sínylődtek a harmadosztályban, amikor érkezett a megváltó, Andrea Mandorlini. Az ex-Inter hátvéd vezetésével a rájátszás során visszajutottak a Serie B-be, ahonnan 2012-13-ban mentek tovább a legfelsőbb osztályba, 11 év után tértek vissza.
A tavalyi szezont rögtön egy meglepetéssel kezdte a Verona, hazai pályán intézték el a Milan-t Luca Toni duplájával. A Verona folytatta jó szereplését és remek támadójátékával elkápráztatták a szurkolókat, rengeteg semleges drukkert szerezve maguknak. Féltávnál a 6. helyen álltak, ádáz csatában az Inter-rel az utolsó Európa Ligát érő helyért, de a télen távozott a csapat húzóembere, Jorginho. Az ő pótlását nem sikerült maradéktalanul megoldani, így visszaestek a 10. helyre, amire újoncként büszkék lehetnek. Mindenképp emlékezetes marad a Fiorentina-val vívott meccsük, ahol végül 5-3-as vereséget szenvedtek, de egészen elképesztő volt. A Verona meccsein összesen 130 gól esett, ami a legtöbb volt.
Azonban hiába szerepeltek jól tavaly, az új szezonban több problémával is szembe kell nézniük. Jorginho pótlása továbbra sem megoldott, bár sikerült megszerezniük a marokkói Mounir Obaddi-t a Monaco-tól kölcsönbe, de azért jócskán van képességbeli különbség a két játékos közt. Elvesztették továbbá az előző szezonban remeklő Iturbe-t, ő kölcsönbe volt náluk, de nem sikerült leszerződtetni, a Roma-hoz ment. Őt pótolhatja majd a fiatal grúz, Giorgi Chanturia vagy a Bologna-tól szerződtetett görög, Lazaros Christodoulopoulos. Komoly távozó még Romuló, az ő szerepét Panagiotis Tachtsidis veheti át.

Luca Toni – Forrás: hatharom.hu

Kulcsember: Ki más, mint Luca Toni. A veterán olasz csatár tavaly is jelentős szerepet vállalt a Verona jó szereplésében. Hiába tapossa idestova 37. életévét, tavaly második lett a góllövő listán Ciro Immobile mögött 20 góllal. Nem várható el tőle, hogy idén is hasonló szezont fusson, de mindenképp jó formában kell lennie, ha a Verona el akarja kerülni a kiesést.
Bizony, kiesést tippelünk a sárga-kékeknek. Sok kulcsjátékos hagyta el a klubot a nyáron (és télen, ugye Jorginho), az ő pótlásuk erősen kérdéses. Andrea Mandorlini számára tehát fel van adva a lecke, amúgyis jellemző szokott lenni az úgynevezett “second-season-syndrome”. Ez azt jelenti, hogy a tavaly frissen feljutott csapatok első évükben jól szerepelnek, aztán meg drasztikus visszaesést produkálnak. Nem kizárt, hogy itt is ez fog bekövetkezni, hiába a szemre is tetszetős támadójáték.
Tipp: 18. hely.

Korábban bemutatásra kerülő Serie A csapatok (2014/2015):
Serie A seregszemle – Empoli
Serie A seregszemle – Cesena

Tereh Balázs