Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Coppa Italia: Visszavágott a Milan a Sassuolonak!

Január 6-án összefutottak, akkor a Sassuolo örülhetett, most viszont a Rossoneri bosszút állt. 

De Jongék öröme a győztesgól után - Forrás: facebook.com

De Jongék öröme a győztesgól után – Forrás: facebook.com

 

Milan – Sassuolo: 2-1
G: Pazzini (38.), De Jong (86.) ill. Sansone (bün. 64.)

Alessio Cerci először volt kezdő a Milanban, és mondhatjuk, hogy meghálálta a bizalmat. Előtte adódott az első lehetőség, Pomini viszont hárította lövését a rövid saroknál. Később próbálkozott Pavoletti, Sansone, El Shaarawy és Pazzini is a gólszerzéssel, ami végül az utóbbinak sikerült is. A 38. percben Cerci jobbról jövő beadását juttatta a kapuba, ezzel megszerezve első gólját 2014 áprilisa óta. Cerci akár meg is duplázhatta volna az előnyt, azonban csak a kapufát találta el De Sciglio centerezéséből. A hosszabbításban aztán Vrsaljko a kapuba fejelt, de a gólt les címén nem adták meg, pedig nagyon neccesen eldönthető szituáció volt.
Pazzini próbálkozott második találatának megszerzésével, Pomini azonban kétszer is hatalmas bravúrt bemutatva védeni tudott. Próbálkozott a Sassuolo, végül a 64. percben egy elég könnyű síppal befújt büntetőt  értékesített Sansone. Cerci távoli szabadrúgását később a léc alól piszkálta ki Pomini, majd Abbiatinak is volt dolga Sansone, illetve Floccari kísérleteinél. 4 perccel a vége előtt tudta begyötörni a győztes gólt a Rossoneri, Poli lövés a lécen csattant, a kipattanót viszont De Jong közelről bepofozta.
A holland ezzel továbblőtte csapatát a negyeddöntőbe, ahol a Lazio vagy a Torino vár majd rájuk.

Tereh Balázs