Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Egy kihagyott büntető s más semmi, ikszelt a So’ton és az MU – VIDEÓVAL

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2016-2017-es idénye hamarosan befejeződik, de még akad néhány mérkőzés, amelyek korábban el lettek halasztva. Ilyen volt a Southampton és a Manchester United összecsapása is, melyet szerda este pótoltak a felek a St. Mary’s Stadionban.

684261006Romero nyerte a Gabbiadini elleni párbajt (fotó: premierleague.com)

Azt nem lehetne kijelenteni, hogy a mérkőzésnek igazán komoly tétje lett volna bármelyik csapat számára. A Southampton a top tízbe kerülésért küzd, helye igen stabil a középmezőnyben, míg a Manchester United immár biztosan lemarad a Bajnokok Ligája-indulásról (legalább a Premier League-ben), és elrajtolhat a jövő évi Európa-ligában. Idén ráadásul az említett sorozatban finalisták a “vörös ördögök”.
Ennek fényében az MU némileg tartalékos kezdőcsapattal állt fel, ám a mérkőzés legelején végül is egy alapembernek tekinthető játékos hibázott igen nagyot: Eric Bailly kézzel vett le egy labdát, nagyjából a tizenhatos vonalán, amiért büntetőt ítélt Mike Dean (azon ugyanakkor el lehet vitázni, hogy a tizenhatoson belül történt-e a vétség). Így már a 6. percben vezethetett volna a So’ton, de a két csapat Ligakupa-döntőjén duplázó Manolo Gabbiadini tizenegyesét kivédte Romero! Alig három minutummal később Bailly igyekezett feledtetni hibáját, kapura lőtt, ám Forster védte a kísérletet!

Ezt követően alig-alig jegyezhettünk fel komoly helyzetet, Ward-Prowse szabadrúgása okozott némi izgalmat a United kapuja előtt, ám a “szentek” középpályása is elvétette a célt. Amilyen jól indult a mérkőzés, a játékrész második fele annyira híján volt a látványos támadásoknak és komoly ziccereknek. A 45. percben Redmond még megcélozta a kaput, Romero viszont biztos kézzel fogta a lövést, így a két együttes gól nélküli döntetlennel kocogott le szusszanni egyet.

A második félidőt támadószellemben kezdték a piros-fehér csíkosok, az 52. minutumban Tadic bombázott kapura egy szabadrúgás után, az életerős löketet kiöklözte Romero! Nem sokkal később megint az argentin kapusra volt szüksége a Unitednek, Romeu vette célba a kaput, erre is odaért azonban a portás! Támadásban maradtak a “szentek”, Jones egészen pocsék helyre fejelte a labdát, Stephens körülbelül három méterről tüzelhetett, de gyakorlatilag keresztbe lőtt a kapu előtt a védő. A meccsnek ebben a periódusában komoly gondban volt az MU, Ward-Prowse lövését egy kiváló robinzonáddal hárította Romero!

A 66. percben végre eljutott komoly lehetőségig a Mourinho-csapat is: egy bepasszolt labdát nem tudott kivágni a hazai védelem, Rooney elé került a labda, aki térült-fordult, legurította Matának, de a spanyol a lelátóra lőtt. Öt perccel később már ismét a vendégek kapuja előtt akadt veszély, ugyanis Redmond becsapta Bailly-t, középre adott labdáját kapásból rátűzte Ward-Prowse, csak a blokk mentette meg az MU-t a góltól. De azért hamar megmutatták a kék-fehér mezesek, hogy egy pillanat alatt tudnak villanni: Martial remek tekeréssel eltalálta a kapufát!
A hajrára igazán nyílt lett a mérkőzés, helyenként egy edzőmeccsre emlékeztetett az összecsapás. A 81. percben a becserélt Jay Rodriguez kapott labdát a leshatáron, ráfordulhatott tisztán, ám kapu mellé lőtt. Hatalmas lehetőség maradt ki! A mérkőzés utolsó tíz perce mindenesetre elég csendesen csordogált el, a vendégek nem nagyon forszírozták a támadásokat. Maradt is a 0-0, megosztoztak a pontokon a felek.

PREMIER LEAGUE, pótolt mérkőzés:

Southampton – Manchester United 0-0
Helyszín: Southampton, St. Mary’s Stadion; Vezette: M. Dean
Sárga lapok: Romeu (10.), Cédric (37.) ill. Jones (51.)

Southampton: Forster – Cédric (Pied 69.), Stephens, Yoshida, Targett – Romeu, Davis, Ward-Prowse (Boufal 78.) – Tadic, Redmond, Gabbiadini (Jay Rodriguez 62.). Vezetőedző: C. Puel

Man. United: Romero – Bailly, Smalling, Jones, Darmian – Fellaini (Herrera 75.), Tuanzebe (Carrick 64.) – Mkhitaryan, Mata (Rashford 69.), Martial – Rooney. Vezetőedző: J. Mourinho

A kihagyott büntető:

https://www.youtube.com/watch?v=43g51Jo6pZg