Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
A CONCACAF-aranykupa ‘A’ jelű kvaerterrjének küzdelmei befejeződtek, ezzel a két biztosan negyeddöntőbe kerülő csapat kiléte is ismert. Costa Rica győzelemmel a négy között, míg Kanadának a döntetlen is elég volt. Ezzel együtt Honduras számára is él a remény, az újonc pedig kiesett.
A Costa Rica-i nemzeti csapat veretlenül jutott a Gold Cup negyeddöntőjébe! (forrás: twitter.com/GoldCup)
A Gold Cup A-csoportjának első zárófordulós meccsén az újonc Francia Guayana válogatottjával Costa Rica csapott össze. Utóbbi nemzeti csapat volt a mérkőzés favoritja, mely már Rodriguez révén a negyedik percben előnybe került! Az első félidőben ezután Francia Guayana állta a sarat, egyszer kaput is talaltak, ám végül is ez volt a meccsen az egyetlen gólszerzési esélye az újoncnak. Már az 1-0 is elég lett volna Costa Rica továbbjutásához, és ellenfele kieséséhez, de a Francia Guayana-iak Baal kiállítása után (61.) – aki három percben belül kapott két sárgát – a hajrában még kétszer kapituláltak, így a vége három gólos Costa Rica-i siker lett. A győztes a negyeddöntőben tehát, az újonc pedig egy-egy aprócska felvillanás ellenére 0 ponttal, és 2-10-es gólaránnyal kiesett.
Costa Rica – Francia Guayana • 3-0 (1-0)
Helyszín: Toyota Stadium, Frisco
Gólszerzők: Rodriguez (4.), Wallace (79.), Ramírez (83.), ill. –
Kiállítás: – , ill. Baal (61.)
https://youtu.be/-yP25XNGQC4
Kanada számára az iksz is elég volt a továbbjutáshoz, míg Honduras is reménykedhet a negyeddöntőben (forrás: twitter.com/GoldCup)
A kvartett másik, későbbi mérkőzésén eldőlt a másik továbbjutó kiléte is ma hajnalban! Kanada Hondurasszal csapott össze. A találkozón Honduras számára több lehetőség adódott a gólszerzésre, viszont betalálni nem sikerült, ahogy Kanadának sem. A 0-0-s döntetlen az észak-amerikaiak biztos továbbjutását eredményezte a csoport második helyén, míg Honduras számára elég nagy esély van arra, hogy a két legjobb csoportharmadik egyikeként bejusson a negyeddöntőbe.
Kanada – Honduras • 0-0
Helyszín: Toyota Stadium, Frisco
https://youtu.be/cB6JTLvfNHM
Az A-csoport végeredménye
Ma késő este, s holnapra virradóan befejeződnek a B-csoport, azaz az Egyesült Államok kvaerterrjének küzdelmei is, melyről szintén beszámolunk!
Nagy Dávid
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…