Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

“Kissé különc” – vélekedtek a Crystal Palace-nál a menesztett Frank de Boerról

Négy forduló, négy vereség, nulla pont – a Crystal Palace szezonja borzasztóan indult, a bűnbak pedig a mindössze 77 nap után menesztett Frank de Boer lett. A Daily Mail mai cikkében csapaton belüli forrásokra hivatkozva igyekszik lerántani a leplet a nem mindennapi edzőváltás lehetséges okairól.

deboer

(Fotó: Sky Sports)

Introvertált, kissé különc, nehéz kijönni vele – írja le a Daily Mail riportja Frank de Boert Palace-forrásokra hivatkozva. A cikk szerint tehát egyrészt a nem megfelelő kommunikáció volt a holland veszte, aki teljesen más személyiség, mint a korábbi menedzserek – Tony Pulis, Alan Pardew vagy épp Sam Allerdayce.

Másfelől, a csapat az elképzeléseivel sem volt kibékülve, de Boer ugyanis a sokpasszos, kombinatív játékot erőltette volna, ami viszonylag távol áll mondjuk a Tony Pulis-féle megszokott játékfilozófiától. Luka Milivojevic hátraküldése a középpályáról a védelembe szintén nem volt a csapat ínyére, ráadásul de Boer állítólag nagyon nem jött ki a csapat egyik kulcsfigurájával, a majd’ 200 Palace-os szerepléssel rendelkező Damien Delaney-vel.

Nem mellesleg de Boer a vezetőséggel sem ápolt jó viszonyt, mivel a transzferpolitikában is akadtak nézeteltérések. Az Intertől szintén rövid idő elteltével menesztett szakember állítólag drága és kockázatos igazolásokban gondolkodott.

Bár hivatalos bejelentés még volt, Frank de Boer helyét minden a korábbi szövetségi kapitány, Roy Hodgson veszi majd át.

Lasányi Csaba