Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: csúcsmérkőzések estéje következik! – előzetes

Akárcsak kedden, úgy ma is megrendezésre kerül két találkozó a Bajnokok Ligája berkein belül 18:00-ás kezdéssel. Továbbá megint csak ismételni tudjuk magunkat, hiszen ma szintén lesz néhány csúcsmérkőzés, így a futball szerelmesei ma sem fognak unatkozni…

bl2018abcd

A-csoport

CSZKA Moszkva – Benfica (18:00)

Talán mondhatjuk azt, hogy komoly meglepetésre eldőlt az, hogy a Benfica már nem juthat tovább az egyenes kiesés szakaszba, viszont a CSZKA Moszkvának komoly esélyei vannak. Tehát az orosz csapatnak mondhatni élet-halál kérdés lesz ez a mai mérkőzés…

Basel – Manchester United (20:45, Sport 2)

Akárcsak a CSZKA Moszkvának, úgy a Baselnek is bőven megvan az esélye arra, hogy tovább kerüljön a csoportjából, míg nem kis meglepetésre a Manchester Unitednak arra, hogy ne! A Basel és Moszkva már letudták egymást között a dolgokat, míg az angolok a Baselen kívül találkoznak még a Moszkvával is. Tehát az eredmények alakulásától függően a már 12 pontos Mourinho féle klub is hoppon maradhat drámai körülmények között. 

B-csoport

Anderlecht – Bayern München (20:45 – meccs ismétlését 22:45-től a Sport 2 leadja)

A Bayern München otthon jócskán megizzadt a belga Anderlecht ellen. Tehát egyáltalán nem szabad kikiáltani a mérkőzés egyértelmű esélyeseinek a bajorokat, bár az is igaz, hogy azon a meccsen még nem Heynckes, hanem Carlo Ancelotti ült a Bayern kispadján. 

Paris Saint-Germain – Celtic (20:45, Film Mánia)

Úgy véljük, nem is igen kell azon gondolkodni, melyik csapat is a mérkőzés egyértelmű esélyese. A Paris Saint-Germain minden bizonnyal könnyedén behúzza a Celtic elleni találkozót, ha főleg azt nézzük, hogy Emery legénysége egy laza ötöst gurított a skót gárda otthonában. 

C-csoport 

Qarabag – Chelsea (18:00, Sport 1)

Egy ponton úgy tűnt, hogy a Chelsea lazán továbbjut csoportjából, viszont fordult a kocka. Ráadásul a londoni klub ahhoz a Qarabaghoz látogat, amely odahaza egész jól muzsikál, mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy Conte legénysége hazai környezetben kiütötte az azeri csapatot…

Atletico Madrid – AS Roma (20:45, Sport 1)

Élet-halál párharc, avagy az Atletico-nak mindent bele kell adnia, hogy megmaradjanak a továbbjutási esélyei. Simeone csapata ugyebár pontot tudott csenni a Roma otthonából, de az elmúlt meccsek alapján ez nem igazán jelent már semmit se. A Roma azóta ikszelt a Chelsea otthonában, majd hazai pályán kiütötték a londoni gárdát, míg az Atletico emberelőnybe se tudta megverni a Qarabagot. A matracosoknak tehát ma 120%-ot kell nyújtaniuk, s reménykedniük abban, hogy az azeriek a Chelsea-t is megtréfálják..

D-csoport 

Juventus – Barcelona (20:45, M4 Sport)

A Juventus-nak három okból is fontos lesz ez a mai mérkőzés. Egyrészt a továbbjutás bebiztosítása miatt, másrészt a Barcelonában elszenvedett vereségért való visszavágás miatt, s végül a Sampdoria elleni pofont kijavítani. A Barcának ugyebár egyetlen egy pont is elég lenne a továbbjutáshoz, vagy adott esetben az, hogy a Sporting ne nyerjen az Olympiacos ellen. A Juventus-nak pedig az előbb említett portugál csapat miatt hátra felé is kell kacsingatnia…

Sporting CP – Olympiacos (20:45)

A Sporting Lisszabonnak még hatalmas esélyei vannak az esetleges továbbjutásra, míg az Olympiacos maximum az Európa-ligát érő 3. helyért küzdhet már a mai és a Juventus elleni találkozón. A Sporting számára tehát létfontosságú lenne ez a siker, ha életben akarja tartani esélyeit.