Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: a Nationalelf és a többiek – bemutatjuk az F-csoportot!

Az F-jelű kvartett aligha a világbajnokság “legszexibb” csoportja, viszont izgalmakban ettől függetlenül bővelkedhet ennek a négyesnek a vetélkedése is. Bár a németek toronymagas esélyesek, a második helyen a Mexikó-Svédország-Dél-Korea trióból bármelyik együttes befuthat.

csoportbemutato_f

Mégis mit várhatunk a csoporttól és a csapatoktól? 

 NÉMETORSZÁG (23)

A címvédő, a Konföderációs Kupát tavaly B-csapatával is behúzó német válogatott a világranglista első helyéről várja a tornát, a csoportkör pedig aligha okozhat gondot Joachim Löw legénységének. (Annak ellenére, hogy az utóbbi hónapok barátságos meccsein nem túl fényes eredményeket ért el a csapat, legutóbb Szaúd-Arábiát verték szűken, 2-1-re.)

A világbajnok csapatból mindössze nyolc játékos maradt meg, de viszonylag jól sikerült megtalálni a leköszönő sztárok utódait, Joshua Kimmich például tökéletes helyettese Philipp Lahmnak.  A kapuban volt némi kérdés, ám a hosszú sérülés után visszatérő Manuel Neuer úgy tűnik visszafoglalhatja a helyét. A védelemben a Kimmich-Boateng-Hummels-Hector négyes helye biztosnak tetszik, csakúgy, mint előttük a Toni Kroos-Sami Khedira duóé. Elől pedig van kiből válogatni: Müller, Özil, Draxler, Reus és Werner is bevetésre kész. A 2014-es vb és a 2016-os vb-t sérülés miatt kihagyó Marco Reusot külön kiemelnénk, no meg azt a Thomas Müllert, akinek hat gól hiányzik ahhoz, hogy utolérje a 16 találatával a vb-k összesített góllövőlistáját vezető Miroslav Klosét. Jól mutatja, mennyire bővelkedik tehetségekben a német futball, hogy Joachim Löw könnyű szívvel mondott le Mario Götzéről és Leroy Sanéról is.

Kapusok: Manuel Neuer (Bayern München), Kevin Trapp (PSG), Marc-André ter Stegen (Barcelona)
Védők: Jérome Boateng (Bayern München), Matthias Ginter (Borussia Mönchengladbach), Jonas Hector (1. FC Köln), Mats Hummels (Bayern München), Joshua Kimmich (Bayern München), Marvin Plattenhardt (Hertha BSC), Antonio Rüdiger (Chelsea), Niklas Süle (Bayern München)
Középpályások: Julian Brandt (Bayer Leverkusen), Julian Draxler (PSG), Leon Goretzka (Schalke 04), Ilkay Gündogan (Manchester City), Sami Khedira (Juventus), Toni Kroos (Real Madrid), Mesut Özil (Arsenal), Marco Reus (Borussia Dortmund), Sebastian Rudy (Bayern München)
Támadók: Mario Gomez (VfB Stuttgart), Thomas Müller (Bayern München), Timo Werner (RB Leipzig)
Szövetségi kapitány: Joachim Löw

 MEXIKÓ (23)

Elképesztő, de Mexikónak zsinórban hat vb-n jelentette a nyolcaddöntő a végállomást. Vajon ez lesz az a mexikói csapat, mely megtöri az átkot? Nos, a világranglistán jelenleg a 15. helyezett Juan Carlos Osorio csapata, így a realitás számukra megint a legjobb 16 közé jutás kiharcolása lenne. A csapat gond nélkül, egy vereséggel hozta le a CONCACAF-zóna selejtezősorozatát, első helyen kvalifikáltak a vb-re. Az utóbbi idők barátságos meccsei felemásan sikerült ugyanakkor, egy Skócia elleni győzelemmel és Dánia elleni vereséggel hangoltak az oroszországi seregszemlére.

A keret fele futballozik Európában, a Dos Santos-testvérek és Carlos Vela pedig az MLS-ben villognak. A legnagyobb név továbbra is Chicarito, aki a West Hamben viszonylag csendes szezont zárt nyolc góllal. Akire rajta kívül mindenképpen érdemes lesz odafigyelni, az a PSV szélsője, Hirving Lozano: a 22 éves játékos első európai idényében 17 góllal és 11 assziszttal segítette bajnoki címhez az eindoveni-gárdát. Lozano könnyen lehet a vb egyik nagy felfedezettje. Továbbra is ott van még a keretben az egyaránt 144 válogatottbeli fellépéssel rendelkező Rafa Márquez és Andrés Guardado, nekik két meccs kellene ahhoz, hogy az örökranglista második helyére lépjenek.

Kapusok: José de Jesús Corona (Cruz Azul), Guillermo Ochoa (Standard Liege), Alfredo Talavera (Toluca)
Védők: Edson Álvarez (América), Hugo Ayala (Tigres), Jesús Gallardo (Pumas), Miguel Layún (Sevilla ), Héctor Moreno (Real Sociedad), Diego Reyes (Porto), Carlos Salcedo (Eintracht Frankfurt)
Középpályások: Giovani dos Santos (LA Galaxy), Jonathan dos Santos (LA Galaxy ), Marco Fabián (Eintracht Frankfurt), Andrés Guardado (Betis), Héctor Herrera (Porto), Rafa Márquez (Atlas)
Támadók: Javier Aquino (Tigres), Jesús Manuel Corona (Porto), Javier „Chicharito” Hernández (West Ham United), Raúl Jiménez (Benfica), Hirving Lozano (PSV), Oribe Peralta (América), Carlos Vela (Los Angeles FC)
Szövetségi kapitány: Juan Carlos Osorio (kolumbiai)

 SVÉDORSZÁG (23)

A svéd válogatott 2000 óta először fog nagy tornán részt venni Zlatan Ibrahimovic nélkül. Janne Andersson csapatának erőssége nem is az egyéniségekben, sokkal inkább a kollektívában rejlik. A világranglista 24. helyét elfoglaló északiak számára remekül sikerültek a selejtezők, a francia válogatott mögött, a hollandokat megelőzve értek oda a pótselejtezőt jelentő második helyre, úgy, hogy hazai pályán a gallokat is megfogták. Az olaszok elleni pótselejtezőn aztán világszenzációt okoztak a squadra azzurra búcsúztatásával. A novemberi 1-0-s solnai siker óta ugyanakkor nincs győzelmük, az idei barátságos meccseken gyatrán szerepeltek. A vb-ra Dánia és Peru ellen hangoltak, mindkét meccs gól nélküli döntetlenre végződött.

A keret nem igazán hemzseg nagy nevekben, a legizgalmasabb játékos a csapatban Gulácsi Péter lipcsei csapattársa, Emil Forsberg, a 26 éves támadó középpályáson sok fog múlni. Pláne, hogy a támadószekció nem a legerősebb: Marcus Berg Dzsudzsák Balázshoz hasonlóan az Arab Emírségekben keresi a kenyerét, Ola Toivonen pedig már nemigen fér be a Toulouse kezdőcsapatába. Ne várjunk tőlük gólgazdag találkozókat!

Kapusok: Karl-Johan Johnsson (Guingamp), Kristoffer Nordfeldt (Swansea City), Robin Olsen (FC Köbenhavn)
Védők: Ludwig Augustinsson (Werder Bremen), Andreas Granqvist (FK Krasznodar), Pontus Jansson (Leeds United), Emil Krafth (Bologna), Victor Lindelöf (Manchester United), Mikael Lustig (Celtic), Filip Helander (Bologna), Martin Olsson (Swansea City)
Középpályások:Viktor Claesson (FK Krasznodar), Jimmy Durmaz (Toulouse), Albin Ekdal (Hamburger SV), Emil Forsberg (RB Leipzig), Oscar Hiljemark (Genoa), Sebastian Larsson (Hull City), Marcus Rohdén (Crotone), Gustav Svensson (Seattle Sounders FC)
Támadók: Marcus Berg (al-Ain), John Guidetti (Alavés), Isaac Kiese-Thelin (Beveren), Ola Toivonen (Toulouse)
Szövetségi kapitány: Janne Andersson

 DÉL-KOREA (23)

A csoport leggyengébbje papíron az ázsiai gárda, hiszen Sonék hat hellyel a mieink mögött, mindössze az 57. helyen találhatóak a világranglistán. Nem ez minden idők legjobb dél-koreai válogatottja, az ázsiai selejtezőkön három vereségbe is beleszaladtak, végül Szíriát két ponttal megelőzve kaparintották meg selejtezőcsoportjuk második helyét. Az utóbbi hetekben kétszer is összecsaptak Boszniával felkészülési mérkőzéseken, egy gól nélküli döntetlen és egy vereség a mérleg.

A keretben összesen öt európai légióst találunk, közülük a legnagyobb név természetesen a Tottenham klasszisa, Szon Hung Min – kérdés, a támadósorban több pozícióban is bevethető játékos mennyi segítséget kap csapattársaitól. Csatártársára, a Red Bull Salzburg 22 éves tehetségére, Hvang Hi Csanra szintén érdemes lesz odafigyelni.

Kapusok: Cso Hjun Vu (Tegu FC), Kim Dzsin Hjon (Cerezo Oszaka), Kim Szung Gju (Vissel Kobe)
Védők: Dzsang Hjun Szu (FC Tokió), Dzsong Szung Hjon (Szagan Toszu), Go Jo Han (FC Szöul), Hong Csul (Szangdzsu Szangmu), Jun Jong Szon(Szongnam FC), Kim Jong Gvon (Kuangcsou Evergrande), Kim Min Vo (Szangdzsu Szangmu), Li Jong (Csonbuk Hyundai Motors), O Ban Szuk (Dzsedzsu United), Pak DzsuHo (Ulszan Hyundai)
Középpályások: Dzsong Vu Jong (Vissel Kobe), Dzsu Sze Dzsong (Aszan Mugunghva), Ki Szung Jung (Swansea City), Ku Dzsa Csol (FC Augsburg), Li Dzse Szung (Csonbuk Hyundai Motors), Li Szung Vu (Hellas Verona), Mun Szun Min (Incson United)
Támadók: Hvang Hi Csan (Red Bull Salzburg), Kim Sin Vuk (Csonbuk Hyundai Motors), Szon Hung Min (Tottenham Hotspur)
Szövetségi kapitány: Sin Te Jong

Amit mi várunk/tippelünk!

Nehéz elképzelni, hogy a Nationalelf ne nyerje simán a csoportot, ellenben a második helynek nincs egyértelmű esélyese: a “tradíciók” ugyanakkor azt mondatják velünk, hogy Mexikó szokás szerint elcsíp egy továbbjutó helyet, hogy aztán az egyenes kieséses szakaszban azonnal búcsúzzon.

Tipp: 1. Németország 9 pont, 2. Mexikó 4 pont, Svédország 2 pont, Dél-Korea 1 pont.

MENETREND

jún. 17. 17:00 Németország – Mexikó
jún. 18. 14:00 Svédország – Dél-Korea
jún. 23. 17:00 Dél-Korea – Mexikó
jún. 23. 20:00 Németország – Svédország
jún. 27. 16:00 Dél-Korea – Németország
jún. 27. 16:00 Mexikó – Svédország

Grafika: Bács András

Lasányi Csaba

VBBBB

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara. Rosztov és Volgograd – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek: Vikgográd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai
A vb-n jubilálhatnak a válogatottban

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 1990 | 1994
1998 2002 | 2006
2010 | 2014