Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-visszatekintő: Götze egyetlen gólja törte össze Messi vb-álmait – 2014

Az utolsó, 20. világbajnoksághoz értünk, amely a cikksorozatunk végét is jelenti. Brazília, mint házigazda nagy reményekkel vágott neki a tornának, ahogy Messi és Argentína is, ám mindketten csalódottan mehettek haza, míg a németek egy trófeával gazdagabban. 

germany1011abc

Bastian Schweinsteiger emeli magasba Németország negyedik vb-trófeáját (Forrás: fifa.com)

A 2014-es vb-t Brazília kapta meg, így 1974 után ismét dél-amerikai ország rendezhette a tornát. A FIFA itt is a rotációs rendszerben választotta ki a kontinenst, ahonnan egyedül csak Brazília pályázott.

A selejtezőben 206 ország válogatottja csapott össze a végső tornára való bejutásért. A házigazda Németország automatikusan kijutott, a címvédő Spanyolországnak selejteznie kellett. Bosznia-Hercegovina volt az egyetlen ország, aki debütált a vb-n, míg Kolumbia, Oroszország és Belgium visszatértek. Paraguay 1994 óta először nem jutott ki a vb-re, illetve ez volt az első alkalom 1982 óta, hogy nem képviseltette magát egyetlen észak-európai ország sem.

A világbajnokság kabalája egy matakó, azaz egy háromöves tatu volt, aki a “Fuleco”, nevet kapta, és ami Brazília egy őshonos állata, a kabala színei pedig a brazil zászló színeire utaltak.

A torna lebonyololítása nem változott: 8 négyfős csapatba osztották a válogatottakat, ahonnan az első két helyezett jutott tovább az egyenes kiesés szakaszba. Nagy újítás volt viszont, hogy a FIFA bevezette a gólvonal-technológiát, ami tisztázza a kétes gólokat. Emellett ezen a tornán mutatták be először a szabadrúgás-spray-t, amellyel a játékvezető egy csíkot húz a sorfal elé, és kijelöli, hogy hol kell állnia a játékosonak. Brazília meleg és magas páratartalmú klímája miatt a meccsek közben bevezették a “vízszünetet”, amikor a játékos 1-2 perc erejéig megpihenhettek és ihattak. Ezt az időt a játékvezető jelölte ki mindkét félidőben 30 perc elteltével.

Már a csoportmérkőzések nagy meglepetéseket hoztak. A nyitómeccset 2014. június 12-én játszotta Brazília és Horvátország Sao Paoloban, ami nagyon sima házigazda győzelmet hozott. Az első találat egy öngól volt, amire még nem volt példa a vb-k történetében. Az A-csoportban még Mexikó vette fel a versenyt a brazilokkal, így Horvátország, és Kamerun nem folytathatta a sorozatot. A B-csoportban érkezett az első meglepetés, mivel a címvédő Spanyolország először Hollandiától kapott ki 5-1-re, amelyen van Persie minden bizonnyal a vb-k történetének legszebb fejesgólját szerezte, majd Chile is megverte őket, és végül harmadikként kiestek a sorozatból, míg Hollandia és Chile továbbmentek. A C-csoportban Kolumbia vitte az első helyet Görögország előtt, Japán és Elefántcsontpart pedig búcsúzott. A D-csoportban jött a második nagy meglepetés, hiszen a két esélytelenebbnek tartott csapat jutott tovább. Anglia egyetlen meccset nem tudott megnyerni, és utolsóként estek ki, míg Olaszország is csak a harmadik helyet tudta megszerezni, miután csak az angolokat tudták megverni. Costa Rica lett előttük a csoportelső, míg Uruguay a második lett. Az utolsó csoportmeccsen az olaszok Uruguayjal találkoztak, ahol Luis Suarez ismét főszereplő volt, hiszen egy támadásnál megharapta Chiellini vállát. A játékvezető nem látta az esetet, így lapot sem mutatott fel, ám a meccs után négy hónapra eltiltották minden sorozatból, mert nem ez volt az első eset, hogy ezt tette. Az E-csoportban Franciaország a várakozásoknak megfelelően megnyerte a csoportját, Svájc pedig a második lett, maga mögé utasítva Ecuadort és Hondurast. Az F-csoportban sem történt semmi váratlan, hiszen Argentína egyértelműen erősebb csapat volt Nigériánál, Bosznia-Hercegovinánál és Iránnál is. A G-csoport is tartogatott meglepetéseket, hiszen Portugália a harmadik helyen esett ki a tornáról úgy, hogy pontazonosság állt fenn az Egyesült Államokkal, akiknek viszont jobb volt a gólkülönbsége. Németország elsőként jutott tovább, Ghána pedig utolsóként búcsúzott. Végül a H-csoportban Belgium száz százalékos eredménnyel mentek a nyolcaddöntőbe, őket pedig Algéria követte, akik elsőként jutottak tovább a csoportkörből. Oroszországnak és Dél-Koreának itt ért véget a világbajnokság.

Képtalálat a következőre: „suarez chiellini”

Suarez megharapta Chiellini vállát, amiért később, mint visszaeső, 4 hónap eltiltást kapott

nyolcaddöntőben Brazília csak büntetőpárbajban tudott továbbmenni Chile ellen, Kolumbia viszont nyert Uruguay ellen a torna nagy felfedezettjének, James Rodrigueznek a duplájával. Mexikó egy kicsit megszorongatta Hollandiát, de a hajrában végül az európai csapat győzött. Nigéria nem volt ellenfél Franciaország számára, Németország viszont megszenvedett Algériával, akiket egy 0-0-ás döntetlen után, csak a hosszabbításban tudtak megverni. Szintén a hosszabbításban nyert Argentína Svájc ellen, és Belgium is az Egyesült Államok ellen. Costa Rica és Görögország egy igen durva mérkőzés végén büntetőpárbajban döntött el a továbbjutás kérdését, amelynek végén a dél-amerikai csapat örülhetett.

negyeddöntőben Németország 1-0-ás győzelemmel ejtette ki Franciaországot, ahogy Argentína is Belgiumot. Brazília nem erőltette meg magát Kolumbia ellen, akik csak egy büntetőből tudtak betalálni a házigazdának. Hollandia viszont megszenvedett Costa Ricával, hiszen a 120. perc végéig sem tudtak gólt rúgni nekik, ám a tizenegyespárbajt megnyerték.

Az elődöntő leginkább a Brazília – Németország mérkőzésről híres, ahol a vb-esélyesnek tartott házigazdát 7-1-re győzték le a németek, ami azóta is rémálomként lebeg a brazil játékosok és szurkolók előtt. A másik ágon Hollandiának kellett volna megállítani Argentínát, ám egy elég eseménytelen és gólnélküli mérkőzésen az argentinok jutottak tovább egy tizenegyespárbaj után a döntőbe.

bronzmérkőzésen Brazília még mindig a 7-1 utáni sokkból próbált kimászni, amit kihasznált Hollandia, és 3-0-ra győzte le házigazdát.

A döntőt 2014. július 13-án játszották a híres Maracana stadionban Rio de Janeiróban köze 75 ezer néző előtt. Argentína bejutott a fináléban, és Lionel Messi egyre közelebb került a hőn áhított vb-trófeához, Németország pedig nyolcadik alkalommal játszhatott vb-döntőben. A németek birtokolták a labdát többet, ám az argentinok több helyzetet tudtak kialakítani. A 30. percben Gonzalo Higuain talált be a kapuba, és már rohant ünnepelni, amikor a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A németek Höwedes kapufájánál voltak a legközelebb a vezetéshez az első játékrészben. A második félidőben alig alakítottak ki helyzeteket a csapatok, ha mégis, akkor nem találták el a kaput, így a rendes játékidő végére maradt a 0-0. Ekkora az argentinok már mind a három cserelehetőségüket elhasználták, míg a németeknek maradt egy. A hosszabbításban már kicsit felélénkült a játék, mindkét oldalon voltak elpuskázott helyzetek, majd a 113. percben a csereként beállt Mario Götze talált be, miután Schürrle beadása után mellel levette a labdát, majd kapásból lőtt a hálóba a kifutó Romero mellett. A végére Messinek még megvolt a lehetősége kiegyenlíteni, de a próbálkozásai a kapu fölé szálltak. Németország ezzel a negyedik vb-címét zsebelte be, beérve Olaszországot, ám ez volt az első trófeájuk Németország újraegyesítése óta. A döntő videóösszefoglalója IDE 1200px-2014_FIFA_World_Cup.svgKATTINTVA tekinthető meg!

A világbajnokság gólkirálya a kolumbiai James Rodriguez lett 6 találattal, aki szinte a semmiből robbant be a köztudatba. A torna legjobbjának járó Aranylabdát Lionel Messi nyerte el. A legjobb kapusnak járó Aranykesztyűt a németek hálóőre, Manuel Neuer kapta meg, a torna legjobb fiatal játékosának pedig a francia Paul Pogbát választották.

Miroslav Klose Ghána ellen a 15. gólját szerezte a világbajnokságokon, ezzel beállította a brazil Ronaldo rekordját, majd a Brazília elleni elődöntőn meglőtte a 16. találatát is, amivel meg is döntötte a rekordot, ezzel pedig a világbajnokságok legeredményesebb játékosa lett. 

Az 2014-es brazíliai világbajnokság adatai:

Dátum: 2014. június 12. – július 13.

Győztes: Németország Második: Argentína Harmadik: Hollandia Negyedik: Brazília

Résztvevő csapatok száma: 32

Résztvevők: Brazília, Japán, Ausztrália, Irán, Dél-Korea, Hollandia, Olaszország, Costa Rica, Egyesült Államok, Argentína, Belgium, Svájc, Németország, Kolumbia, Oroszország, Bosznia-Hercegovina, Anglia, Spanyolország, Chile, Ecuador, Honduras, Nigéria, Elefántcsontpart, Kamerun, Ghána, Algéria, Görögország, Horvátország, Portugália, Franciaország, Mexikó, Uruguay.

Házigazda: Brazília

Helyszínek: 12 város, 10 stadion: Rio de Janeiro (Maracan stadion), Brazíliaváros (Estadio Nacional), Sao Paolo (Arena de Sao Paolo), Fortaleza (Estadio Castelao), Porto Alegre (Beira-Rio stadion), Belo Horizonte (Minerioao stadion), Recife (Arena Pernambuco), Salvador de Behia (Arena Fonte Nova), Cuiabá (Arena Pantanal), Manaus (Arena de Amazonia), Natal (Arena das Dunas), Curitiba (Arena de Baixada)

A torna legjobb játékosa (Aranylabda): Lionel Messi (Argentína)

A torna legjobb kapusa (Aranykesztyű):  Manuel Neuer (Németország)

Gólkirály: James Rodriguez (Kolumbia): 6 találattal

Legjobb fiatal játékos: Paul Pogba (Franciaország)

Összes nézőszám: 3.386.810 

Lejátszott meccsek száma: 64

Összesen lőtt gólok száma: 171

Gólátlag: 2,67 gól/meccs

Eddigi cikkjeink a sorozatban:

Vb-visszatekintő: mindent a világbajnokságokról 1930-tól 2014-ig

Vb-visszatekintő: a legelső világbajnokság a futball történelmében – 1930

Vb-visszatekintő: európai helyszínt kapott a második világbajnokság – 1934

Vb-visszatekintő: döntőben a magyarok, ám a címvédőt nem tudták legyőzni – 1938

Vb-visszatekintő: 12 év után ismét Dél-Amerikába ment a világbajnokság – 1950

Vb-visszatekintő: Magyarország a második döntőjét veszíti el – 1954

Vb-visszatekintő: elérkezett a brazilok ideje – 1958 

Vb-visszatekintő: elérkezett a brazilok ideje – 1958 

Vb-visszatekintő: a legagresszívabb torna a vb-k történetében – 1962

Vb-visszatekintő: a trófea visszatalált a futball hazájába – 1966

Vb-visszatekintő: háromszoros bajnok lett a brazil válogatott – 1970

Vb-visszatekintő: az NSZK állította meg a totális futballt a döntőben – 1974

Vb-visszatekintő: botrányok sorozata után első vb-címét nyerte Argentína – 1978

Vb-visszatekintő: a brazilok után új háromszoros győztes ünnepelhetett – 1982

Vb-visszatekintő: “Isten keze” segítette Argentínát második vb-címéhez – 1986

Vb-visszatekintő: a nyugat-németek revansot vettek az argentinokon – 1990

Vb-visszatekintő: Brazília ismét a világ élén – 1994

Vb-visszatekintő: Zidane vezérletével értek a csúcsra a franciák – 1998

Vb-visszatekintő: a világbajnokságok legsikeresebb csapatává vált Brazília – 2002

Vb-visszatekintő: Zidane fejelése elhomályosította az olaszok negyedik vb-címét – 2006

Vb-visszatekintő: a tiki-taka hozta meg Spanyolországnak az első vb-címet – 2010

VBBBB1

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara, Rosztov és Novgorod – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek: Volgograd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai
A vb-n jubilálhatnak a válogatottban

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 1990 | 1994
1998 2002 | 2006
2010 | 2014