Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: „Ronaldo hajlamos földhöz vágni magát” – spanyol nyilatkozatok a 3-3 után

Remek mérkőzést produkált egymás ellen a portugál és a spanyol válogatott tegnap este Szocsiban. A világbajnokság első igazi rangadóján végül 3-3-as döntetlen született. Összességében teljesen jogos a végeredmény, ám sosem lehet mindenki elégedett ilyenkor.

cr7VSpiqué001

Az ibériai rangadón született gól büntetőből, és szabadrúgásból is, és bizony mindkettőt Cristiano Ronaldo szerezte. A küzdő feleket pedig nem kellett bemutatni egymásnak, lévén a spanyoloktól többen is a Real Madrid és az FC Barcelona játékosai, míg a luzitánok legnagyobb sztárja éppen az előbbi frontemberének (is) számít.

A lefújást követően természetesen a barcelonai Gerard Piqué nem állta meg, hogy ne kritizálja Cristiano Ronaldot az olykor túlságosan könnyen elszenvedett faultjai miatt:

„Ronaldo hajlamos arra, hogy a földre dobja magát, és a játékvezetők ilyenkor szinte mindig sípolnak.”

– füstölgött a „La Roja” középsővédője.

Természetesen a spanyol nemzeti együttes újdonsült szövetségi kapitánya, Fernando Hierro sokkal visszafogottabban, a saját hibáikat kielemezve nyilatkozott:

„Jó eredmény ez. A csapat harcolt, és soha nem adta fel, elhittük, hogy meg tudjuk fordítani az állást. De ez ellen a Cristiano Ronaldo ellen nem lehet többet tenni, mint amit mi tettünk. David De Gea egy közülünk, és senki sem hagyunk a bajban. Ő továbbra is fontos szereplője a küzdelmünknek.”

– utalt a szakember, a manchesteri kapus hibájára CR7 második találatánál.

Balogh József

VBBBB1

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos széleskörű információs tárháza a 2018-as oroszországi tornának.

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara, Rosztov és Novgorod – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek: Volgograd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 |
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 |
1978 | 1982
1986 | 1990 | 1994
1998 | 2002 | 2006
2010 | 2014