Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Borussia Dortmund korábbi játékosa szerint a Bundesliga senkit se fog érdekelni

Az elmúlt időszakban kiváló formát mutató Gündogan a német élvonal lehúzása mellett a Premier League-t agyba-főbe dicsérte.


Ilkay Gündogan, a Manchester City középpályása a tegnapi nap folyamán adott nyilatkozatában elmondta, hogy szívesen látna végre más bajnokot is a Bundesligában, és ezzel párhuzamosan dicsérte az angol élvonalat is. Érthető a Borussia Dortmund egykori játékosának reakciója, ugyanis a Bayern München a sorozatbeli kilencedik bajnoki címének megnyerésére készül.

“Azt kívánom a Bundesligának, hogy a Dortmund vagy a Leipzig középtávon is tudja tartani a lépést a Bayernnel. Ha a müncheniek az elkövetkezendő években is így letudják rázni követőiket, akkor feltételezéseim szerint a liga sajnos érdektelen marad a nemzetközi publikum számára.”

A 30 éves labdarúgó ugyanakkor azt a bajnokságot, amiben jelenleg szerepel nagyra magasztalta.

“Szerintem itt Angliában több kvalitást tartalmaz a bajnokság. Nem csak az élmezőnyben, hanem azoknál a középcsapatoknál is, akik egyáltalán nem játszanak a nemzetközi porondon. A topcsapatok ráadásul régóta a világ legjobb edzői által vannak képviseltetve” – nyilatkozta Gündogan.

A német válogatott középpályás kedden este az egykori csapata ellen lép pályára, azaz a Borussia Dortmundot fogadja a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Manchester City.