Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligán belülről pótolná Lucas Vázquezt a Real Madrid – sajtóhír

A Királyiaktól elvágyódik a szinte bármelyik poszton bevethető Lucas Vázquez, akinek a helyére a ligán belülről hoznának a korábban a Castillát is megjárt játékost.


A Real Madrid már Lucas Vázquez pótlásán töri a fejét, akinek az idény végén lejár a szerződése, és nagyon úgy fest, hogy nem fogja meghosszabbítani azt, mert nem megfelelőek számára a spanyol gigászt által megszabott feltételek.

A Marca értesülései szerint pedig a helyére a tavaly nyáron a Levante együttesének eladott Jorge de Frutos érkezhet, aki jól teljesít az idei szezonban, ezért is gondoltak rá pótlásként.

A 24 éves szélső 2018-ban csatlakozott a Habfehérek második számú csapatához, a Castillához a Majadahonda együttesétől mindössze 100 ezer euróért, majd egy évet követően a Valladolidhoz és a Rayo Vallecanóhoz került fél-fél évre kölcsönbe. Tavaly nyáron a Levante pedig megvásárolta őt 2 millió euróért és sikerült is olyan produktumot nyújtania, amivel újra felhívta a figyelmet magára. A Real a hírek szerint 10 millió euróért csábítaná vissza a spanyol fővárosba Frutost, aki a 2020/21-es szezonban 40 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 4 gólt és 12 gólpasszt jegyzett.