Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A vártnál előbb térhet vissza a Milan hiányzója – sajtóhír

Az olasz bajnokságban (Serie A) veretlenül hasító AC Milan érzékeny vesztesége a közelmúltban már komolyabb edzéseket végzett, és minden adott lehet rá, hogy még az idei naptári esztendőben visszatérhessen…

 

Noha a korábbi beszámolók hosszabb kihagyást jósoltak számára, az AC Milan kézműtéten átesett első számú kapusa, Mike Maignan az elmúlt hétvégétől már kesztyűs tréningeket végez. Egybehangzó értesülések szerint a felépülése kiválóan halad, és reális lehet, hogy a francia kapus megcélozza a Napoli elleni, decemberi 19-i rangadóra a visszatérést.

A 26 esztendős hálóőr a Paris Saint-Germain együttesében nevelkedett, 2012 és 2015 között a B csapat kapuját védte, majd hat éven át a Lille OSC alkalmazásában állt, melynél az utolsó négy szezonban nélkülözhetetlen csapattag lett. Maignan a tavalyi francia bajnok kapuját összesen 180 alkalommal védte 2015-től 2021-ig. Idén nyáron a Rossoneri csapott le a játékjogára.

Maignan a milánóiaknál szintén gyorsan bizonyította megbízhatóságát, a csapat mind a hét bajnokiján és eddig lejátszott két BL-mérkőzésén védett, elvesztése rendkívül érzékeny veszteség volt klubja számára.