Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Ahogy arról már mi is többször beszámoltunk a Liverpool és a Real Madrid agy nyári kiszemeltje a AS Roma brazil válogatott kapusa Alisson Becker, ám egyelőre ez a hálóőrt egyáltalán nem érdekli.
Ugyanis a kapus csak a közelgő vb-vel szeretne most foglalkozni: “Azt szerettem volna, hogy ezek a kérdések a vb előtt oldódjanak meg. Minden ilyen jellegű dologgal az ügynököm foglalkozott. Amennyiben az első meccsig nem lesz döntés, akkor már csak a vb után. Mivel 100%-ig csak erre akarok koncentrálni. Ajánlatok? Van pár lehetőségünk igen, de a Romát tiszteletben szeretnénk tartani, tehát mindenben egyeztetünk velük is. Meglátjuk, hogy történik-e valami a héten.”
Brazília egyébiránt vasárnap kezdi meg a világbajnokságot, ahol Svájc lesz az ellenfele.
Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.
A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.
Grafikai munka: Bács András és Őszi Ádám
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…