Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A seregszemle – Roma

Cikksorozatunk a végéhez érkezett, ahol a Roma-val foglalkozunk.

Forrás: kronplatz.com

Tavaly Rudi Garcia szinte varázsütésszerűen csinált bajnokesélyes csapatot a korábban botladozóból. Első 10 meccsüket kivétel nélkül megnyerték, amivel repülőrajtot vettek, és később sem botladoztak sokat. Végül 85 pontot szereztek, ami gyakorlatilag bármelyik másik Serie A idényben bajnoki címet ért volna, csak a Juventus tavaly megállíthatatlan volt. Igazából a kicsik és a nagyok ellen is jól teljesítettek, egyedül a Catania elleni 4-1-es vereség az, ami nagyon fájó lehet, de az már eléggé a szezon vége felé volt, azzal vált biztossá a Juve bajnoki címe.
Azt hiszem kijelenthető, hogy a Roma jól igazolt a nyáron. Bár, Mehdi Benatia személyében kulcsember távozott, tegnapi hír, hogy sikeresen szerződtették a helyére Kostas Manolas-t. Rajta kívül Emmanuelson, Keita és Ashley Cole ingyen érkeztek, valamint Juan Iturbe is új szerzemény, érte 22 millió eurót kellett fizetni a Porto-nak. Csatlakozott még a csapathoz a fiatal török, Salih Ucan, az argentin Leandro Paredes és az olasz középhátvéd, Davide Astori. Utóbbi a legnagyobb név köztük, ők kölcsönbe érkeztek csak, de opciója van a Farkasoknak arra, hogy megvásárolja őket. Egy fiatal paraguayi csatár, Antonio Sanabria is az ő tulajdonukban van, rá a Barcelona-nak van opciója, hogy megvásárolja.
A felkészülés egyáltalán nem sikerült rosszul a fővárosiaknak. 9 meccsből 6-ot megnyertek, olyan csapatok ellen, mint a Liverpool és a Real Madrid, és csak 2-t vesztettek, az Inter és a Manchester United ellen. Egy döntetlenjük is volt, a Fenerbahce ellen 3-3-at játszottak.
Várhatóan idén is 4-3-3-as formációban játszanak majd, és erre a felállásra meg is vannak a tökéletes emberei Rudi Garcia mesternek. A kapuban De Sanctis fog állni, az előtte lévők névsora már nem ennyire biztos. Maicon azért valószínűleg az első választás a jobbhátvéd posztjára, cseréje Toroszidisz. Középen Leandro Castan, Manolas, Astori és a fiatal Romagnoli versenyezhet a kezdőcsapatba kerülésért. Bal oldalt Ashley Cole helye megkérdőjelezhetetlennek tűnik egyelőre, de Balzaretti felépülésével azért ez változhat. A középpálya várhatóan De Rossi – Nainggolan – Pjanic összeállításban fog pályára lépni, amíg Strootman sérült. A fiatal Paredes és Ucan próbálkozhat a csapatba kerüléssel, de a nagyon sokoldalú Florenzi sokkal logikusabb választás, az sem kizárt, hogy ő kezdő lesz. A jobb szélen Gervinho kamatoztathatja gyorsaságát, de itt Ljajic, vagy Iturbe is előfordulhat, akárcsak a másik szélen. Középen két opció van: az egyik, hogy Totti trequartista-ként osztogathat és szervezheti a támadásokat, a másik, hogy egy klasszikus center, Destro, próbálja befejezni a helyzeteket. Első esetben a szélsők inkább a befejezésért felelősek, míg a másodiknál a kiszolgálásra kell jobban koncentrálniuk.
Várható kezdő:

football formations

Kulcsember: Miralem Pjanic, ha így folytatja világklasszissá növi ki magát. Már tavaly is kitünően játszott gyakorlatilag az egész szezonban, de most rátehet még egy lapáttal. Egészen elképesztő játékosról van szó, az ő feladata az, hogy mélységből megszervezze a Roma játékát és diktálja a tempót. Pontrúgásai és távoli lövései nagy veszélyt hordoznak magukban. Francesco Totti még mindig kiváló, ezt bizonyította tavaly azzal, hogy első lett a gólpasszlistán. Nem tudom meddig lehet ilyen szinten focizni, ha tudja tartani, simán meg lehet a bajnoki cím.

Miralem Pjanic

Bizony, úgy hisszük, hogy a Roma idén bezsebelheti a Scudetto-t. Rudi Garcia nagyon jó edző, a kerete is most már elég mély ahhoz, hogy a bajnokságban és a BL-ben is helytálljanak, és ekkor még nem is épült fel Balzaretti és Strootman. Úgy érezzük, hogy a bajnokság lesz a prioritás náluk, így elképzelhető azért egy korai búcsú a BL-ben, de az egyenes kieséses szakaszt szerintem meg fogják érni. A keret erős, viszonylag összeszokott is, a távozókat jól sikerült pótolni, az edző tehetséges. Mi kell még a bajnoki címhez?
Tipp: 1. hely

Korábban bemutatásra kerülő Serie A csapatok (2014/2015):
Serie A seregszemle – Napoli
Serie A seregszemle – Juventus
Serie A seregszemle – Fiorentina
Serie A seregszemle – Inter
Serie A seregszemle – Lazio
Serie A seregszemle – Milan
Serie A seregszemle – Parma
Serie A seregszemle – Sassuolo
Serie A seregszemle – Torino
Serie A seregszemle – Cagliari
Serie A seregszemle – Atalanta
Serie A seregszemle – Sampdoria
Serie A seregszemle – Palermo
Serie A seregszemle – Udinese
Serie A seregszemle – Genoa
Serie A seregszemle – Chievo
Serie A seregszemle – Hellas Verona
Serie A seregszemle – Empoli
Serie A seregszemle – Cesena

Tereh Balázs