Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A seregszemle – Parma

Cikksorozatunk ezen részében a tavaly kifejezetten jól szereplő Parma-val foglalkozunk.

Forrás: zimbio.com

1913-ban alapították a csapatot Verdi Football Club néven a híres zeneszerző születésének 100. évfordulójára. A Parma alapítótagja volt a Serie B-nek 1929-30-ban, de onnan 3 év után kiestek, így az 1935-36-ban induló Serie C-nek is ősatyjai lettek. Nem értek el komoly sikereket eleinte, csak a másod- és harmadosztály közt ingáztak, de 1966-ban a Serie D-be estek ki. 1968-ban felszámolták a csapatot, de az A. C. Parmense nevű együttes átvett mindenféle jogot és liszenszet tőlük, így viselhették az ő mezüket, címerüket és a város nevét is. Hamar feljutottak a Serie B-be, de újra kiestek és ezt még jó párszor eljátszották. Olyan emberek fordultak meg a kispadjukon, mint Cesare Maldini vagy Arrigo Sacchi, de többnyire távoztak a klubtól, amint újra a másodosztályban voltak, vagy ők sem tudták benntartani a sárga-kékeket.
1989-ben Nevio Scala-t nevezték ki vezetőedzőnek, és ez nyerő ötletnek bizonyult. 1990-ben feljutottak a Serie A-ba és 1991-ben már európai kupasorozatban is indulhattak (igazából már korábban is volt erre példa, de a Coppa delle Alpi azért nem egy olyan neves sorozat). 1991-92-ben sikerült elhódítani az olasz kupát, majd a következő évben a KEK-döntőjében is győzelmet ünnepelhettek, elöbb a Juventus-t, utóbb az Antwerpen-t intézték el a döntőben. A Milan-t sikerült megverni az európai Szuperkupában, így újabb trófea került a vitrinjükbe, de a következő KEK-döntőt már elvesztették. 1995-ben az UEFA-kupát is megnyerte Scala a csapattal, ez volt utolsó trófeája, mielőtt leköszönt. Carlo Ancelotti vette át a klub irányítását, és 2. helyig repítette őket 1997-ben, így a Parma bemutatkozhatott a BL-ben. Innen ugyan kiestek a csoportkörben, de mégis emlékezetes marad ez az év a Keresztesek számára. Alberto Malesani-val a hazai kupát és az UEFA-kupát is megszerezték, így dupláztak, majd az olasz szuperkupát is megnyerték a Milan-nal szemben. Ezt követően újabb Coppa Italia győzelemnek örülhettek a szurkolók 2002-ben, Pietro Carmignani vezetésével a Juventus-t győzték le a fináléban, de feljutásuk óta először az első 6 helyen kívül végeztek. 2004-ben aztán fizetésképtelennek nyilvánították a klubot a támogató (Parmalat) összeomlása miatt.
2004-05-ben Parma Football Club néven mindössze a 10. helyen végeztek, így először nem vehettek részt semmilyen európai kupában 1991 óta. 2007-08-ban aztán 18 év után kipottyantak az első osztályból. Francesco Guidolin egyből visszajuttatta a csapatot a legfelsőbb osztályba, és egészen a 8. helyig vitte őket, később a klub inkább a kiesés ellen küzdött. Roberto Donadoni aztán jó választásnak bizonyult, mert az elkövetkező 3 szezont a felső házban zárták, így a tavalyit is.
A Parma végig harcban volt az európai kupaindulást jelentő helyekért, és végül a helyezés össze is jött nekik, az utolsó fordulóban előzték meg a Torino-t. Azonban mégsem indulhatnak Európában, mert későn fizettek be bizonyos adókat, így helyettük a Torino fog az Európa Ligában vitézkedni.

Jonathan Biabiany – Forrás: forzaitalianfootball.com

Kulcsember: A villámléptű szélső már egy ideje terrorizálja a Serie A védőit, de még mindig csak 26 éves. Az ő teljesítményén nagyon sok fog múlni, ha ismételten a felsőházban szeretne végezni a Parma. Nem is annyira a góljaival tűnik ki a francia, sokkal inkább a cselezőlészségével, amivel képes több védő figyelmét is lekötni. A siker másik letéteményese Antonio Cassano lehet, aki tavaly 12 gólig jutott. Az olasz fenegyerek képességeit senki nem vitatja, ha megint végig tud csinálni egy szezont balhé nélkül újra komolyan kell számolni a Parma-val.
Ez a csapat nagyon stabil, a Tardini-ben pedig kifejezetten erős, számolni kell velük a 6. helyért folytatott küzdelemben, de én úgy érzem, hogy végül lemaradnak róla. Idegenben azért korántsem olyan meggyőzők, és szerintem a tavalyi szezon inkább volt egy kifutott, sem mint, hogy az lenne az átlag.
Tipp: 8. hely

Korábban bemutatásra kerülő Serie A csapatok (2014/2015):
Serie A seregszemle – Sassuolo
Serie A seregszemle – Torino
Serie A seregszemle – Cagliari
Serie A seregszemle – Atalanta
Serie A seregszemle – Sampdoria
Serie A seregszemle – Palermo
Serie A seregszemle – Udinese
Serie A seregszemle – Genoa
Serie A seregszemle – Chievo
Serie A seregszemle – Hellas Verona
Serie A seregszemle – Empoli
Serie A seregszemle – Cesena

Tereh Balázs