Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csóka Dániel angol lehetősége – exkluzív interjú

Hétfőn vált hivatalossá, hogy Soós Kálmán mentoráltja Csóka Dániel, a ZTE saját nevelésű játékosa az angol Wolverhampton labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását. Bencze Márk (Vitesse), Horváth Csanád, Bíró Bence (mindketten Guimares) és Hutvágner Gergely (Sampdoria) után újabb külföldre szerződő magyar labdarúgóval készített exkluzív interjút Őszi Ádám a FociClub.hu főszerkesztője. Dániellel nem csak a jelenről, hanem a kezdetekről és a közelmúlt eseményeiről is beszélgettünk, sőt, egy picit a várakozásoknak is elébe mentünk.

csoka2Grafika: Bács András (FociClub.hu)

Ha valakinek ismerősen cseng a Csóka név, az ne csodálkozzon, hiszen Dániel édesapja Csóka Zsolt közel 300 NB I-es mérkőzésen szerepelt a Zalaegerszeg színeiben. Tagja volt, és játszott a Manchester United ellen diadalmaskodó ZTE-ben.

– Nagyon fiatalon lett a barátod a labda, mesélj egy kicsit a kezdetekről.
– Édesapám a ZTE-ben focizott, így gyakorlatilag az első pillanattól fogva körülvett a labda és a futballközeg. Szinte az összes mérkőzésén kint voltam. Amióta az eszemet tudom, a ZTE mezét viseltem, egészen mostanáig. Gyakorlatilag 5 éves korom óta focizom, és bár válthattam volna korábban is, úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam azzal, hogy kivártam egészen mostanáig.

Csóka Dániel profil_1– Ha már a váltást szóba hoztad…! Milyen kérőid voltak?
– Ha emlékezetem nem csal először 2014-ben a Puskás Akadémia érdeklődött irántam. El is töltöttem náluk három napot, ám nem akartuk elhamarkodni ezt a döntést. Később az MTK Budapest és a Budapest Honvéd is komoly érdeklődést mutatott, mi azonban úgy döntöttünk, hogy maradunk Zalaegerszegen. A külföldi lehetőségek csak ezután jöttek.

– Voltál próbajátékon Londonban, a Chelsea akadémiáján. Hogyan jött a lehetőség?
– A korosztályos magyar válogatottal kint edzőtáboroztunk Walesben és játszottunk két felkészülési meccset. Rengeteg játékosmegfigyelő volt kint ezeken a mérkőzéseken, ekkor figyeltek fel rám. A későbbiekben a válogatottal az Eb-selejtezőkre készültünk, amikor jött egy meghívó próbajátékra. Ezt követően egy hetet kint töltöttem Londonban.

– Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál Angliában?
– Menedzserem Soós Kálmán mindent leszervezett és ellátott tanácsokkal. Nála laktunk odakint, ő vitt minket mindenhova, nagyon sokat segített. Eleinte izgultam, nem tudtam, hogy pontosan mi vár rám, de jó volt abban a tudatban lenni, hogy egy olyan klubnál próbázok, mint a Chelsea. A körülmények nagyon extrák voltak, tele volt minden pályával, szinte megszámolni sem tudtam. Volt fedett műfüves pálya, az akadémia pedig lenyűgöző volt. A társak nagyon rendesek voltak, mindenben segítettek. A legnagyobb élmény az U23-as csapattal való tréning volt. Együtt edzhettem egy olyan játékossal, mint Michael Essien. Életem egyik legnagyobb élménye volt.

– Kanyarodjunk vissza a válogatottra. Hol tartasz most?
– Korábban már voltam a bő keret tagja, ám először tavaly májusban kaptam meghívót a szűkített keretbe. Az U16-os korosztályban 3 mérkőzésen szerepeltem. Jelenleg az U17-es csapat tagja vagyok és eddig 8 mérkőzésen játszottam.

16395615_1333614293369671_842834012_nForrás: Csóka Dániel (facebook)

– Végül nem lettél a Chelsea labdarúgója. Tudható ennek az oka?
– Az első próbajátékot követően még egyszer kihívtak. Nem csak edzésen, de mérkőzésen is bizonyíthattam. Ezután azt mondták, hogy fizikálisan erősödnöm kell, a télen nem szeretnének leigazolni, de jó lenne, ha Angliába szerződnék, hiszen akkor könnyebben tudnák követni a pályafutásomat.

– Ha jól tudom voltak más kérőid is.
– A Liverpool még az első londoni próbajáték után bejelentkezett, és invitált, de mivel a Chelsea visszahívott, ezért nem volt kérdés, hogy hova megyek. Amikor kint voltam a Brighton is érdeklődött, ám a próbajáték nem fért bele az időbe. Legutóbb mikor kint voltunk, a Wolverhampton mellett a Stoke City is invitált.

Érdeklődők

– Végül a Wolverhamton játékosa lettél, nekik írtál alá egy két és fél éves szerződést. Miért döntöttél így?
– Egy hetet voltam kint, és gyakorlatilag három nap után tárgyalóasztalhoz ültek a menedzseremmel, Soós Kálmánnal. Szerettek volna leigazolni, az álláspontok pedig végül találkoztak. Megmondom őszintén, hogy nagyon tetszettek a körülmények, ugyanúgy első kategóriás akadémiáról beszélünk, mint a Chelsea esetében. Igaz, nincsen annyi pálya és nem olyan monumentális az akadémia, de a pályák és a körülmények nagyon jó minőségűek, az edzők pedig nagyon rendesek. Tavaly az akadémiák rangsorában ők lettek a harmadikok.

16251577_10211070460854095_7800262999822825929_oAz aláírás pillanata Forrás: Soós Kálmán (facebook)

– Hogyan tovább, mit vársz az elkövetkezendő hetektől, hónapoktól?
– Jelenleg itthon vagyok Magyarországon, csak az ilyenkor szokásos orvosira és a szerződés aláírására utaztam ki, ugyanis vasárnap Spanyolországba utazunk a válogatottal. Onnan február 14-én jövünk majd haza és ezt követően utazok ki Angliába. Új fejezet nyílik az életemben, egyedül megyek ki és egy családdal fogok lakni, akikkel már megismerkedtünk. Idehaza maradok magántanuló, le szeretném rakni az érettségit, emellett pedig az akadémiai iskolában is tanulni fogok. Az U18-as csapathoz fogok csatlakozni és nagyon várom már az angliai kalandot. Nehéz lesz elhagyni a szülőket, eleinte biztos lesz majd honvágyam. Az első pár hónap nehéz lesz.

Példakép: Gerard Pique
Játékos: Lionel Messi
Klubcsapat: FC Barcelona
Szám: 17
Válogatott: Magyar
Ország: Magyarország
Város: London
Étel: Rántott csirkemell krumplipürével
Ital: Őszibaracklé
Film: Szupercella
Zene: House és pop zene

Szerző: Őszi Ádám