Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pochettino: “A játékosaim nem sz**-ok!”

A Tottenham menedzsere, Mauricio Pochettino az Inter elleni Bajnokok Ligája vereség után gyorsan csapata védelmére kelt, és kiállt játékosai mellett.

(Kép: goal.com)

Mint ismert a Spurs az Inter ellen zsinórban harmadik tétmeccsén (Előbb Watford, majd Liverpool a bajnokságban) kapott ki.

Az újabb vereségnek természetesen nem örült Pochettino mester, ugyanakkor kissé nekiesett az újságíróknak, amikor azzal kapcsolatban kérdezték, hogy miért nem legerősebb kezdőcsapatát játszatta a Bajnokok Ligájában. Az argentin trénernek elsősorban azt rótták fel, hogy még csak nem is nevezte Kieran Trippiert, vagy Toby Alderweireldet a találkozóra.

“A Watford vagy a Liverpool ellen mind a ketten ott voltak a pályán! Gondoltam, hogy megkérdezik, hiszen ez egy könnyű kérdés. Tudják, amolyan könnyű célpont. Könnyű olyan játékosokról beszélni, akik nem játszottak!” – Kezdte gondolatmenetét Pochettino.

“Talán a futballról kellene inkább beszélgetnünk! Ehelyett arra kényszerítenek, hogy mondjak valami negatívat. A játékosaim nem sz**-ok, főleg azért nem, mert olyan futballistákról beszélünk, akik jobb erényeket csillogtattak a találkozó során, mint az ellenfél. Inkább mondják azt nekem, hogy ‘Nézd öreg, borzalmas volt, ahogy kiválasztottad a csapatod, kukába dobhatod az egészet!’ (…) Tudják, 25 játékosom van, nem csak Kieran Trippier, Toby Alderweireld…” – Folytatta a londoniak menedzsere, akit azért igencsak sikerült kihozni a sodrából.

“Maguk szerint 11 játékosunk van csak? A másik 13-14-re meg mondjuk azt, hogy sz**, igaz? Sajnálom, de nagyon elkeserítenek ezzel, és tudják miért, mert ugyan úgy tisztelem Önöket, mint a játékosaimat! Talán önöknek is tiszteletben kellene tartania a döntéseimet. Igen, más volt a kezdőcsapatunk, de maguk mintha ki akarnák nyírni azokat a játékosokat, akik játszottak az Inter ellen. És az az igazán elkeserítő, hogy mintha már ítéletet is hoztak volna!” – Így Pochettino, aki szerint egyébként csapata a vereségnél mindképpen többet érdemelt volna a San Siroban