Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
Szerda este rendezik meg a Monaco – Juventus Bajnokok Ligája elődöntő első összecsapását. Ilyenkor nyilvánvalóan minden játékos elmondja a véleményét a saját csapatáról, az esélyeikről és az ellenfélről. Ezt tette a kolumbiai csatár, Radamel Falcao is.
Egy hosszabb interjút adott a La Stampa-nak hétfőn. A sportoldal rákérdezett arra, hogy mit gondol a Juventus védelméről illetve a “zebrák” kis üdvöskéjéről, Paulo Dybalaról. Ezen a vonalon haladva, az újságírók megpróbálták kicsit szítani feszültséget és a két klub támadószekciójának összehasonlítására kérték a csatárt, aki ezt okosan megkerülte.
“A Bajnokok Ligája elődöntő gy nagyszerű lehetőség, főleg az én koromban, hiszen aligha fog ez megismétlődni.” – kezdte a dél-amerikai játékos.
“Hogy Mbappe és én jobbak lennénk a Dybala – Higuaín párostól? Mindkét csapatnak kivételes támadói vannak. Igencsak látványos lesz egymás ellen.”
“Gólt rúgni a Juventusnak nem egyszerű dolog, hiszen nagyon kiegyensúlyozott egy csapat. Nagyon jó játékosaik vannak hátul, de összességében is csapatként védekeznek.”
” Az igaz, hogy a Barcelona nem tudott ellenük gólt szerezni két meccs alatt, de az Atalanta kétszer is betalált. A futballban bármi megtörténhet.”
“Dybala? Aki szereti a futballt, nem tudja nem szeretni a játékát.”
“Úgy gondolom, hogy a Juventus elleni meccsünk lesz a szezon legfontosabb találkozója. Aztán pedig a Nancy elleni mérkőzés. Így működik ez nem?” – zárta mosolyogva Falcao.
Minden bizonnyal Radamel minden tapasztalatára szüksége lesz a hercegségieknek ahhoz, hogy továbbjussanak. Hozzá kell tenni, hogy ő és Buffon sosem találkoztak még a pályán. Így egy kis extra motiváció is ott lebeghet a kolumbiai előtt…
Szerző: Borbély Szabolcs
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”