Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: Mertens parádés gólja után belga győzelem az újonc ellen! – videóval

Az oroszországi világbajnokság ötödik játéknapján az egyik favoritnak számító Belgium a torna újoncát Panama együttesét fogadta a G jelű kvartett első összecsapásán. 

asvakc9abc2esxhoppzy

 

A G jelű csoportban Belgium is megkezdte szereplését az oroszországi világbajnokságon, a vörös ördögök ellenfele az újonc Panam válogatottja volt, akik először jutottak ki világbajnokságra. Legutóbb 2010-ben történt meg, hogy újonc gárda kiharcolta a csoportkörből való továbbjutást, akkor Szlovákiának sikerült többek között a címvédő Olaszországot megelőzve. A panamai csapat kezdőcsapatában helyet kapott a dunaszerdahelyi DAC játékosa Eric Davis aki ezzel rögtön az első csoportmeccsen debütálhatott a vb-n. A két együttes története első egymás elleni mérkőzését rendezték meg Szocsiban.

Ahogyan az várható volt, nagy belga rohamokkal kezdődött a G csoport első mérkőzése az újonc Panama ellen. Már az első percben Lukaku rögtön helyzetbe is került, de végül tisztáztak előle a védők. A mérkőzés 5. percében a mérkőzés első nagy ziccerét Carrasco puskázta el, miután Penedo nagy bravúral hárított. Egy perc sem telt el, érkezett az újabb belga helyzet ezúttal Mertens lövését tolta ki a léc  alól a panamai kapus. A 12. percben a panamai csapatkapitány óriási hibázott a saját kapuja előtt, miután egy hazaadást röviden tett vissza amire Hazard csapott le, de kiszorított helyzetből nem tudott a bal alsóba gurítani a  Chelsea belga sztárja. A 20. percben De Bruyne kisszögletét követően Mertens lőtt jobb felső mellé. A mérkőzés 21. minutumában már ötödik lövésüket eresztették meg a belgák Penedo kapujára, ezúttal De Bruyne középtávoli lövése szállt a kapu fölé, majd nem sokkal később Eden Hazard lövése tévesztett jócskán célt. Félórányi játékot követően a belgák komoly fölényben futballoztak, de mindössze két kaput eltaláló belga lövés állt a statisztikában a mérkőzés ezen szakaszában. Hat perccel az első játékrész vége előtt  Eden Hazard középtávoli próbálkozását Penedo bokszolta ki bravúrral, majd egy pontrúgást követően Mertens kapáslövése suhant el a jobb kapufa mellett. A félidő végén Panama is megvillant Cooper révén, a panamai középpályás közel 27 méterről a léc fölé lőtt.

lqdlraah326fgbvovkbm

Fordulást követően szinte első gólszerzési lehetőségét gólra váltotta a belga válogatott, miután Dries Mertens állítgatás nélkül kapásgól zseniális gólt zudított a panamai kapuba. A Napoli játékosa 15. gólját szerezte ezzel a válogatottban hetvenedik fellépésen. A 52. percben a tizenhatos bal sarka elől ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást a belga válogatott, a labda mögé Kevin De Bruyne állt aki nem sokkal tévesztette el a célt és bal felső mellé tekert. A mérkőzés 55. percében óriási egyenlítési lehetőséget szalasztott el a panamai válogatott, Murillo ziccerét Courtois hatástalanította, ráadásul a belga portásnak először kellett védenie a mérkőzésen. 20 perccel a mérkőzés vége előtt a belgák végleg eldöntötték a mérkőzés végkimenetelét miután Kevin De Bruyne centerezését követően Lukaku közvetlen közelről fejelt a hálóba, kettőre növelve a vörös ördögök előnyét. A 75. percben egy belga labdaszerzést követően Hazard egy remek ütempasszal hozta kihagyhatatlan helyzetbe Lukakut aki nem is hibázta el átemelte a panamai kapust. A 87. percben Tejada remek passza után Torres elől az utolsó pillanatban remekül vetődött ki Courtois, majd Escóbar szabadrúgását hárította könnyedén a belga hálóőr ami a mérkőzés utolsó gólszerzési lehetősége volt.

Belgium – Panama 3-0 (0-0)
Helyszín:  Fisht Olympic Stadium, Szocsi, Vezette: Sikazwe (zambiai)
Gólszerzők: Mertens (48.), Lukaku (69., 75.)
Sárga: Meunier (14.), Vertonghen (59.), De Bruyne (88.) ill. Davis (18.), Marcenas (45+2.), Cooper (49.), Murillo (51.), Godoy (57.)
Kiállítás: – ill. –

Belgium: Courtois – Vertonghen, Boyata, Alderweireld – Carrasco (Dembelé 74.), Witsel (Chadli 90.), De Bruyne,  Meunier – Hazard, Lukaku, Mertens (T.Hazard 83.). Szövetségi kapitány: Roberto Martínez

Panama: Penedo – Murillo, Torres, Escobar, Davis – Gomez – Barcenas (G.Torres 63.), Cooper, Godoy, Rodríguez (Diaz 63.) – Pérez (Tejada 73.). Szövetségi kapitány: Hernan Gomez

https://www.youtube.com/watch?v=AVO4agHgDG0

A csoport további programja:

június 18., hétfő
20:00 Tunézia – Anglia

június 23., szombat
jún. 23. 14:00 Belgium – Tunézia

június 24., szombat
14:00 Anglia – Panama

június 28., csütörtök
20:00 Anglia – Belgium
20:00 Panama – Tunézia

A csoport állása

Névtelen

 

 

Képek forrása: fifa.com

Tabella: eredmenyek.com

Ondik Gábor

VBBBB1

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos széleskörű információs tárháza a 2018-as oroszországi tornának. 

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara, Rosztov és Novgorod – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek: Volgograd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 1990 | 1994
1998 2002 | 2006
2010 | 2014