Habár a múlt héten már a társakkal edzett, és úgy tűnt, részt vehet a csapattal a hétvégi bajnokin is, Lionel Messi végül a keretbe se került be, ráadásul rosszabbodott a sérülése is.
Lionel Messi továbbra sem épült fel sérüléséből, így biztosan nem lesz ott a hétvégi, Osasuna elleni bajnoki mérkőzésen. A vezetőség és Ernesto Valverde a hírek szerint azonban nem akar kockáztatni, így egy hónapig még szinte biztosan nem fog pályára lépni az argentin, írja a katalán klub közeli Sport. Legkorábban a szeptember 14-i, Valencia ellen mérkőzésen számítanának rá, de ha az eredményei nem száz százalékosak, még késleltethetik a visszatérését.
Bár a múlt héten jó hírként közölték, hogy Messi már a társakkal edzett, nem tudott részt venni a Betis elleni győztes bajnokin sem. Az argentin eddig csak két edzésen szerepelt, amióta augusztus elején visszatért Barcelonába. Ha a sérüléséből fel is gyógyul, még erőnlétileg is fel kell tornáznia magát.
A jövő hét után válogatott szünet következik, ami alatt Messi Barcelonában folytatja a rehabilitációját. Ha addig nem épül fel, akkor a Valencia mellett ki kell hagynia a Granada és a Villarreal elleni bajnokikat, és a Bajnokok Ligája első csoportmérkőzését is.
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…