Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: sokáig tartotta magát a Roma, de a végén így is legyőzte az AC Milan – videóval

Az olasz bajnokság 28. fordulójában találkozott egymással az AC Milan és az AS Roma. Míg az első félidő inkább kiegyenlített volt, a másodikban a hazaiak hatalmas fölényben játszottak, ám a mérkőzést csak ebben a játékrészben és a hajrában tudták eldönteni. 

Kiegyenlített első félidőt játszott egymással a két csapat, ám nem bővelkedtek helyzetekben. A 20. percben Edin Dzeko érkezett az ötösön, majd fejelt, de csak a kapu jobb oldala mellé ment a labda. A 27. percben a másik oldalon Bonaventura jutott szabad területhez közepes távolságra a kaputól és meg is eresztett egy lövést, az viszont magasan a kapu fölé ment. A 39. percben még volt egy helyzete a hazaiaknak, ekkor Calhanoglu kapta meg Theo Hernandez kiváló beadását, ám a labda kicsivel kapu fölé ment.

A második félidőben viszont már egyértelműen fölényben játszott az AC Milan, a vendégeknek momentuma is alig volt. A 65. percben Calhanoglu csapott le a védelem mögé belőtt labdára és kapásból lőtt a bal alsó sarok irányába, de Mirante bravúros mozdulattal védeni tudott. Két perccel később már Paqueta lőtt a a jobb alsó sarok irányába, de a kapus ezt is védte. A vezető gól végül a 76. percben érkezett több próbálkozás után az AC Milantól. Először Kessie lövését hárította Mirante, de a labda Rebic elé került, aki ismét próbálkozott, viszont a kapus ezt most a kapufára ütötte, ahonnan szintén a horvát csatár elé pattant a labda, de ezt már belőtte a léc alá. A 89. percben Chris Smalling szabálytalankodott a tizenhatoson belül, amiért tizenegyest adott a játékvezető a hazaiak javára. Calhanoglu állt a büntetőpont mögé, aki higgadtan lőtt a kapu bal oldalába. A Roma végül kapura lövés nélkül zárta a második játékrészt, így a Milan végül könnyedén nyerte meg a mérkőzést.

AC Milan-AS Roma: 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Rebic (76.), Calhanoglu (89. – büntetőből) ill.
Sárga lap: Castillejo (41.), Rebic (62.) ill. Pellegrini (23.), Veretout (90+2.)
Kiállítás: – ill.

A 28. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Juventus 4-0 Lecce

Szombat:
Brescia 2-2 Genoa
Cagliari 4-2 Torino

Vasárnap:
AC Milan 1–0 AS Roma
19:30 Napoli – Spal (Tv:Digi Sport 1)
19:30 Sampdoria – Bologna (Tv: Digi Sport 3)
19:30 Sassuolo – Verona
19:30 Udinese – Atalanta (Digi Sport 2)
21:45 Parma – Inter (Digi Sport 1)

A bajnokság aktuális állása: