Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-selejtező: jó játékkal és három góllal kezdte a Fradi BL-szezont

A magyar bajnok Ferencváros megkezdte a 2021/22-es Bajnokok Ligája kiírás selejtezőjét a koszovói Prishtina csapata ellen. A magyar csapat nagyon jól játszott az egész mérkőzésen, dominálta is a játékot, aminek a végén hét perc alatt három gól lett az eredménye. A visszavágóra egy hét múlva, 20 órakor kerül sor Pristhinában.

 

Hatalmas fölényben futballozott a Fradi az első félidőben koszovói ellenfele ellen. Ettől függetlenül egy hatalmas hiba után Blazic majdnem öngólt lőtt a 8. percben, de szerencsére Dibusz utolérte a pocsék hazaadást nem sokkal a gólvonal előtt. A 17. percben Mak szépen adta be a labdát jobbról, az viszont pár centiméterrel magas volt Bolinak. Még ugyanabban a percben Uzuni bal oldali beadását nem érte el jól Tokmac, a lecsorgó viszont Haratiné lett, aki hatalmas kapufát lőtt. A 22. percben Tokmac passzát Boli a bal alsóba szerette volna lőni, de nagyon gyenge próbálkozás volt, így a kapus elérte a labdát. A 35. percben viszont a Prishtinának volt nagy helyzete, amikor Mici laposan indította Johnt, aki a kapussal szemben állva elhamarkodta a ziccerét, így csak a jobb sarok mellé lőtt. A játékrész végére mintha elfáradtak volna a vendégek, és a magyar csapat se nagyon próbálkozott már a szünetig.

A második félidő szabálytalanságokkal és sárga lapokkal indult. Továbbra is nagyon nyomott a Fradi, de semmi nem akart bemenni. A 60. percben viszont Boli egymás után kétszer is helyzetbe került, de mindegyik próbálkozása pontatlan volt. A 70. percben már közelebb álltak a gólhoz, és a mérkőzésen debütáló Dvali a léc fölé rúgta Uzuni szabadrúgását. Egy perccel később viszont megtört a jég, és megszerezte a vezetést a Ferencváros: Civic bal oldali beadását Tokmac a bal alsóba pörgette az ötös bal sarkáról. Ez lélektanilag is nagyon sokat segített a Fradinak, mivel a 74. percben már kettővel ment a magyar csapat: Civic beadását Mak tette középre egy gyönyörű csel után Mmaee elé, aki a jobb alsóba lőtt, mindezt a debütáló meccsén. Nagyon beindult a Ferencváros, a 78. percben már a harmadikat lőtték: Mak szabadrúgása után Blazic a bal alsóba lőtt nagyjából három méterről. A 80. percben még volt egy vendéghelyzet is, de egy szöglet után Blazic mentett két méterről Dibusz felé, akinek a fejét találta el a labda. A végét már lehozta simán a Fradi és nem változott meg az eredmény sem.

Ferencváros – Prishtina 3-0 (0-0)
Helyszín: Groupama Aréna (Budapest) Vezette: David Munro
Gólszerzők: Tokmac (71.), Mmaee (74.), Blazic (78.) ill. –
Sárga lap: Mak (49.), Dibusz (49.) ill. Zyba (15.), Krasniqi (45+3.), Hoti (54.), Lilaj (67.), Mici (90.)
Kiállítás: – ill. –

Ferencváros: Dibusz; Wingo, Blazic, Dvali, Civic; Sigér, Tokmac, Haratin (Vécsei, 89.); Uzuni, Boli (Mmaee, 68.), Mak (Somalia, 78.). Vezetőedző: Peter Stöger

Prishtina: Nika; Krasniqi, Zyba, Bekteshi, Mici; Krasniqi (Bardhoku, 80.), Boshnjaku (Mankenda, 70.), Lilaj, Kryeziu; Hoti (Shabani, 80.), John (Tolaj, 81.). Vezetőedző: Zekirija Ramadani