Hiába a megannyi súlyos sérülés, a Real Madrid úgy véli, hogy megfelelő kerettel rendelkezik ahhoz, hogy pótolni tudják a hirtelen kiesőket…
(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)
A madridi sajtó egybehangzó beszámolói szerint a Real Madrid a legfrissebb sérülései, és a csapat védőhiánya ellenére sem tervez új igazolásokat már a tél folyamán, így Carlo Ancelotti mindössze pár darab védővel a keretben fog nekivágni a szezon hátralévő részének, míg a frissen lesérült David Alaba helyére sem érkezik senki vészmegoldásként.
Carlo Ancelotti tehát Nacho és Rüdiger játékára számíthat, míg a sajtó szerint Dani Carvajal és Tchouaméni lehetnek azok, akik egy újabb sérülés esetén behúzódnak a védelem középére.
A Real Madrid jelenleg meglepően visszafogottan költekezik, hiszen a klub hasonló cipőben volt nyáron, amikor egy klasszis támadó helyett mindössze Joselu érkezett Karim Benzema kilences pozíciójára.
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…