La Liga: fölényes győzelemmel feledtette az MU elleni nagyarányú vereséget a Real Sociedad – videóval
Isak mesterhármast szerzett
Isak mesterhármast szerzett
Most még nagyobb csoda kell a Barcától, mint 4 éve.
Előzött is a londoni csapat a tabellán. Már a 10. helyen áll.
Az első győzelmüket aratták házon kívül…
Nyolc perc alatt mesterhármas! Helycsere történt az első helyen…
Két brazil-argentin párharc lesz a döntőbe jutásért…
Gyorsan eldöntötték a találkozó kimenetelét.
Elképesztő! Három csapat áll fej-fej mellett az élen…
A Real ellen még soha nem rúgtak 3 büntetőt, ami igazából 4 volt…
Remek mérkőzést hozott az örmény támadó
Erre korábban csak egy „Vörös Ördög” volt képes.
Az újonc tréfálta meg az utolsó 100%-os együttest.
A PL-csapatok által kiszemelt játékos mesterhármast lőtt…