Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hundesliga: Sallai aláírt, Szalai duplázott, Gulácsi remekelt!

Bár az utóbbi években módjával szállingóznak külföldre fiataljaink, sehol máshol nem futballozik annyi kiválóságunk, mint a német, illetve az osztrák Bundesliga klubjainál. A magyar, és a germán futballkultúra közötti jelentős munkamorálbeli, illetve játékszemléletet érintő különbségek ellenére játékosaink a sportág megalapítása óta szerves részét képezik eme kihívásokkal teli közegnek. Ennek felismerésével határoztam el, hogy a Hundesliga című sorozat keretein belül fordulóról fordulóra lejegyzem a térség legjelentősebb magyar eredményeit, sikereit, kudarcait.

Németország

Az átigazolási szezon magyar örömhírrel zárult, hiszen a gyakran Dzsudzsák Balázs örököseként emlegetett Sallai Roland aláírt a Freiburg csapatához, amely Európa egyik legkitűnőbb ugródeszkájaként ismeretes. Az utolsó pillanatban megkötött üzlet miatt Roli nem tudott elutazni újdonsült klubja sinsheimi rangadójára, melyen válogatottbeli csapattársa, Szalai Ádám duplájával vette ki a részét csapata győzelméből. A Hoffenheim és a Szerethető centere ezzel tehát az élvonalban egyedüliként szerzett három gólt két mérkőzésen, minek köszönhetően a Bundesliga góllövőlistájának élén vonul a válogatott szünetre.

Nem lehetett panasz Gulácsi Péter teljesítményére sem, aki ugyan nem tudta kapott gól nélkül lehozni csapata mérkőzését, de 7 védésével messze kimagaslott csapatából. Az igazi magyar bravúr mégis a forduló zárómérkőzésén született meg: Dárdai Pál és csapata, a Hertha BSC idegenben verte az ezüstérmes Schalkét. A mérkőzést Dárdai Palkó a kispadról nézhette végig. A Hundesliga első részében érdemes még szót ejtenünk a mindössze 17 esztendős Beke Péterról, aki idén nyáron került fel a Hamburg U19-es csapatához, illetve Schindler Olivérről, aki 18 évesen a Paderborn második csapatának első három bajnokiját végigjátszotta. Végezetül egy “sajnálatos” hír: a Borussia Dortmund nem hosszabbított szerződést a második csapatnál tevékenykedő Bajner Bálinttal, akivel így a sorozat keretein belül nagy valószínűséggel nem fogok foglalkozni.

Ausztria

Sógoréknál már mérsékeltebb ütemben érkeztek a jó hírek, ami betudható az ausztriai magyar futballisták két reklámarca, Szoboszlai Dominik és Szántó Tamás elhúzódó sérülésének. Így tehát az egyébként magyaros rangadónak számító Austria Lustenau-Liefering mérkőzés majdnem teljesen magyarmentes maradt, Tiefenbach Dániel is mindössze egy negyedórát kapott a pályán. Annál biztatóbb, hogy a télen a Debrecent maga mögött hagyó 17 éves Bukta Csaba góllal mutatkozott be a Red Bull Salzburg U19-es csapatában, melynek első szezonbeli mérkőzését végigjátszotta a hajdúsági szélső.