Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nyugati példák a Pro-licences képzésben

Első ízben lesz Hölgy hallgatója a legmagasabb fokozatú európai edzőképzésnek, amit szeretne a magyar központ a későbbiekben növelni.

markoedina

„Az MLSZ Edzőképző Központja májusban lezárta a 2017-2018-as pro licences edzőképzés felvételi folyamatát – augusztusban 24 szakember kezdi meg tanulmányait a legmagasabb edzői képesítés megszerzése érdekében. A hallgatók között két női edzőt is találunk, akik úttörő szerepet tölthetnek be a hazai edzőképzésben.” – olvasható a szövetség honlapján.

Markó Edina és Schumi Dorottya jelenleg a nemzeti együtteseknél dolgozik, utóbbi emellett az MTK Hungária U18-as csapatának edzője is. Természetesen az elmúlt években egyre többen vállalnak szerepet edzőként is a női labdarúgásban, főképp korábbi és jelenlegi játékosok, akik közül többen is gyerekekkel foglalkoznak, miután megszerezték a szükséges diplomát.

Ugyanakkor sehol sincs annyi – a legmagasabb diplomával rendelkező – edző, mint nálunk. De nézzük, mit is mondott Jörg Daniel, az edzőképzés német vezetője a női edzők kapcsán: „Nagyon fontosnak tartom, hogy női csapatokat nők vezessenek. A női futballban élen járó országok példája azt mutatja, hogy ennek elősegítése érdekében minden esetben vesznek fel női szakembereket a Pro-képzésre, így volt ez például Németországban is. Szerintem ez egy hatékony és fontos módja a női edzőképzés fejlesztésének.”

Nos, ehhez csak annyit tudunk hozzátenni, hogy az esetek nagy többségében a kimagasló eredményeket elérő csapatok élén férfiak állnak. Így a Bajnokok Ligája-győztes Lyon kispadján Gérard Precheur, a nemzetközi kupa döntőjébe jutott PSG Patrice Lair ül, vagy ha már Németországot említette Daniel, a Bundesliga legutóbbi kiírásában szereplő tizenkét együttes közül mindössze három foglalkoztatott női trénert. Hazánkban inkább az utánpótlásban dolgoznak korábbi és jelenlegi labdarúgók, az élvonalban és az NB II-ben is jobbára férfiak ülnek a kispadon vezetőedzőként, ami nem baj, csak Jörg Daniel szavai a fenti példákon keresztül kerülnek megcáfolásra. Más kérdés, hogy a válogatottak esetében mi a tendencia.

Markó Edina és Schumi Dorottya személyében tehát két, az MLSZ kötelékében dolgozó szakember került be tehát a női edzők közül. A szövetségi kapitány a tanulási vágyat emelte ki, mint fő motivációt. „Ha csak az eddig megszerzett négy diplomámat nézzük, mindjárt látszik, hogy nagyon szeretek tanulni, ezért számomra nem is volt kérdés, hogy megpróbálom megszerezni a Pro-licences képesítést – emelte ki Markó Edina. – Nagyon jól érzem magam a női A-válogatott élén, az egyik régi álmom valósult meg, amikor rám bízták a nemzeti csapat irányítását, ezért nem a továbblépés lehetősége, hanem kizárólag a tudásom mélyítése motivált a jelentkezésnél. Egyetlen célom, hogy a magyar válogatottból kihozzam a maximumot, számomra az lenne a csúcs, ha sikerülne kijuttatni a csapatot egy világeseményre. Nagyon várom a tanfolyamot, biztos vagyok benne, hogy rengeteget tudok majd tanulni belőle, és nem csak a tananyagból, hiszen egy ilyen kurzuson a kollégák az egymás ötleteiből, gyakorlataiból is nagyon sokat tudnak meríteni. Ami pedig a női edzők hazai helyzetét illeti, itt fontos szempont az is, hogy az edzősködés karrierlehetőséget jelentsen a szakma iránt érdeklődőknek. Korábban kevesen gondolkodtak az edzői munkára pályafutásuk befejezése után, most viszont az látszik, hogy a hazai női labdarúgás fejlesztésével egyre többen kapnak kedvet a szakmához.”

schumidori-e1497004176753

A magyar U17-es leányválogatottat irányító Schumi Dorottya a női labdarúgás erősödését várja ettől a lépéstől. „Fontosnak tartom, hogy folyamatosan képezzük magunkat, tanuljunk, és ne elégedjünk meg azzal a szinttel, ahol éppen tartunk. Remélem, előbb-utóbb a női labdarúgásban is emelkedik az A-licenccel vagy Pro-licenccel rendelkező edzők száma, mert minél képzettebbek a szakemberek, hosszú távon annál erősebb lesz a női labdarúgás is. Megtiszteltetés, hogy a női válogatottnál dolgozhatunk, ennek a rangnak a diploma megszerzésével is szeretnénk megfelelni. Az A-licences képesítésem megszerzése óta eltelt jó néhány év, ezért kicsit talán furcsa lesz ismét beülni az iskolapadba, de nagyon várom a kihívást.”

Gavalovits Sándor