Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A ManUnited ismét a Benficától venne játékost! – sajtóhír

Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United a közelmúltban jelentette be Victor Lindelöf leigazolását, a svéd középhátvéd a portugál bajnok Benficától érkezett. A legfrissebb hírek szerint ismét a lisszaboniak ajtaján kopogtatna José Mourinho…

nelsonsemedo6Nélson Semedo (fotó: abola.pt)

Angol sajtóhírek szerint továbbra is a védelmet erősítenék a Manchester Unitednél, így kerülhet középpontba a Benfica jobbhátvédje, a portugál válogatott Nélson Semedo. A mindössze 23 esztendős játékost nem először boronálják össze a “vörös ördögökkel”, télen is szó volt arról, hogy az angolok hajlandóak lennének nagy erőkkel nyomulni a megszerzéséért.
Amennyiben megnézzük a United keretét, azt láthatjuk, hogy jobbhátvéd poszton Antonio Valencia és Matteo Darmian áll Mourinho rendelkezésére, de könnyen elképzelhető, hogy utóbbi távozik a nyár folyamán. Ez esetben Valencia mellé mindenképpen vetélytársat igazolna a “Special One”, már csak a több frontos terhelés miatt is, hiszen az MU a Bajnokok Ligájában is megmérettetik jövőre.

Semedóért állítólag 30 millió fontot se sajnálna az Európa-liga győztese! Alaposan zsebbe is kell nyúlniuk vélhetően, ugyanis egyrészt 2021-ig szól a játékos jelenlegi szerződése, másrészt a hírek szerint nagy a harc a kegyeiért, a német bajnok Bayern München is szívesen soraiban tudná. A jobb bekk jelen pillanatban a Konföderációs Kupán tartózkodik a portugál válogatott tagjaként.
A 2016-2017-es idényben abszolút alapembere volt a Benficának, mindent egybevetve 41 mérkőzésen jutott szóhoz, 2 gólja mellett kiosztott 12 gólpasszt is, ez utóbbi igazán impozáns adat!
Nagy kérdés persze, hogy a “sasok” hajlandóak-e elengedni két kulcsemberüket a védelemből? Biztosan van az a pénz…