Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan az AS Roma új edzője – sajtóhír

A vasárnapi vereségével az AS Roma továbbra is csak hetedik az olasz bajnokság (Serie A) tabelláján, de amilyen passzban vannak, nem kizárt, hogy még ennél is lejjebb fognak csúszni a hajrában…

 

A Corriere dello Sport információi szerint az AS Roma vezetősége már elhatározta magát Paulo Fonseca menesztése mellett, és előrehaladott tárgyalásokat folytat a szabadúszó Maurizio Sarrival, akit bár tavaly nyáron menesztettek, még bő egy évig élő szerződést köt a Juventushoz, tehát kinevezése előtt azt mindenképpen fel kell még bontania.

A 62 éves nápolyi származású tréner az elmúlt évtizeden belül tűnt fel a Serie A edzői közt az Empoli (2012-2015), majd főleg a Napoli (2015-2018) irányításával, ahol rendszerint kifejezetten látványos focit játszott csapata, bár igazán nagy eredményt sosem tudtak elérni. A 2018-2019-es szezonban a Chelsea menedzsere volt, ahonnan annak ellenére távozni kényszerült egy év után, hogy megnyerte a “Kékekkel” az Európa-ligát és döntős volt az angol Ligakupában. A Juventus kispadjáról ugyancsak az első szezont követően menesztették, mert bár a bajnokságot megnyerte az együttes, a BL-ben már a legjobb 16 között kiestek.

Sarri bár egy éve munkanélküli, a világsajtóban folyamatosan hírbe hozzák őt egyes csapatokkal, a közelmúltban a Marseille ajánlatát utasította vissza, továbbá nemrégiben az esetleges nápolyi visszatérésének lehetősége is felmerült.