Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szeződésbontások Gyirmóton

Miután előző hétvégén eldőlt, hogy a Gyirmót nem tudja meghosszabbítani élvonalbeli tagságát, a vezetők elkezdték a játékoskeretet megcsonkítani. A következő évben nem lehet más, mint az azonnali visszajutás, így most először feltérképezik, hogy a mostani játékosok közül kire számíthatnak. (esetleg az NB III-ból kit vihetnek feljebb) Miután külföldit a másodosztályban nem játszathatnak, már el is kezdték őket elküldeni. Ma három idegenlégióssal: Bebetoval, Tachnikkal és Antonovval szerződést bontottak.

278724_bebeto gyirmotfc.huBebeto újra elhagyhatja Magyarországot (gyirmotfc.hu)

Az ukrán támadó, Oleksiy Antonov szabadon igazolható játékosként, 2017 február végén csatlakozott a Gyirmóthoz. Elég kacifántos úton, hiszen előbb a Haladásnál volt próbajátékon, majd a sereghajtó játékosa lett. Mivel az előző fél évben nem volt klubja, komoly fizikai lemaradással küzdött. Urbányi István vezetőedző négy alkalommal kezdőként és egyszer pedig csereként játszatta.

A szintén ukrán Volodymyr Tanchyk, mindössze három bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Gyirmót FC Győr színeiben. Úgyhogy ő sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A 25 éves, szenegáli csatár Bara Mamadou Lamine Ndiaye, azaz Bebeto, a ciprusi Doxa Katokopias csapatából igazolt Gyirmótra. Ő korábban jól ismerte az NB I-et, hiszen játszott már Kaposváron és Kecskeméten is a magyar élvonalban. Tavasszal az első hat tavaszi mérkőzésen kezdőként kapott szerepet, de gólt nem sikerül szereznie. A 25. fordulóban, Debrecenben lejátszott bajnoki találkozón súlyos térdsérülést szenvedett, azóta így pályára nem tudott lépni.

Mindhárom játékosnak sok sikert kívánnak a vezetők.

Endrődi Dávid