Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Villa duplázott, az Orlando először kapott ki otthon! – videóval

Az MLS 12. fordulójának zárásaként tegnap este egy, mára virradó hajnalban pedig két mérkőzést rendeztek meg a tengerentúlon. Az Orlando otthonában rangadót rendeztek, melynek végére a New York City sima győzelmet aratott, Kaká klubja pedig első alkalommal kapott ki hazai pályán a csapat új stadionjában! Ezen kívül a Los Angeles az újonc otthonában nyert, míg a New England hazai pályán tartotta a három pontot.

IMG_20170522_104702

Fagundez vezette győzelemre a New Englandet (forrás: twitter.com/MLS)

Tegnap este az MLS küzdelmei a New England Revolution stadionjában folytatódtak, ahol a Columbus Crew vendégszerepelt.

Már az első félidőben eldőlt a végeredmény! Vezetést még a vendégeknek sikerült szerezniük Kamara révén a 20. percben, de ezután jött Fagundez, aki gyorsan egyenlített, majd fordított is. Ezzel el is dőlt a három pont sorsa, és hiába játszott nagy mezőnyfölényben végig a Columbus, és volt több helyzete is a szünet után, ez már nem vezetett eredményre. A legvégén a hazaiaktól Farell kapott piros lapot, de ez a bajnoki kapcsán már semmit nem befolyásolt. A Columbus jelenleg keleten az ötödik, míg a felkapaszkodni próbáló New England ugyanott a nyolcadik.

New England Revolution – Columbus Crew • 2-1 (2-1)
Helyszín: Gillette Stadium – 18.651 néző
Gólszerzők: Fagundez (24., 34.), ill. Kamara (20.)
Kiállítás: Farell (90+3.), ill.


IMG_20170522_104721

A mexikói dos Santos bevette a Minnesota kapuját is (forrás: twitter.com/LAGalaxy)

Ezt követően késő este az újonc Minnesota otthonában indult útjára a labda, ahol a Los Angeles Galaxy volt a vendég együttes.

A kaliforniai klub a szünet előtt dos Santos révén előnybe került, ám a fordulást követően Ramirez egyenlíteni tudott a 66. percben. Végül a hazai gólszerző még egyszer betalált, de ennek aligha örülhetett, hiszen másodjára a Minnesota kapujába juttatta a hajrában a labdát, ezzel a három pont a Galaxynál landolt!

A vesztes Minnesota jelenleg a kilencedik, míg a Los Angeles a hetedik a Nyugati Főcsoportban.

Minnesota United – Los Angeles Galaxy • 1-2 (0-1)
Helyszín: TCF Bank Stadium – 19.107 néző
Gólszerzők: Ramirez (66.), ill. dos Santos (38.), Ramirez (84. – öngól)

VIDEÓ HAMAROSAN!


IMG_20170522_104545

Fontos sikert aratott a New York City az Orlando otthonában! (forrás: twitter.com/MLS)

Hajnalban a forduló utolsó meccsén rangadóra került sor az Orlando City otthonában, ahol a New York City lépett pályára vendégként.

Az első játékrészben nem volt játékban nagy differencia a két együttes között, ám gólok terén már a New York-iak felé billent a mérleg nyelve! A 14. percben David Villa büntetőjével került előnybe a vendégcsapat, majd a 35. minutumban Wallace is beköszönt.

A folytatásban Larin szépíthetett volna, de a kanadai labdarúgó tizenegyest hibázott a 63. minutumban. Végezetül Villa ismételten betalált, a 82. percben már akcióból, és sima 3-0 lett a vége a vendégek javára. Az Orlando mindeddig nem talált legyőzőre hazai pályán ebben a szezonban, s egyben mióta új stadionjában szerepelnek a lilák. Ezzel együtt a New York City otthonában elért áprilisi Orlando-siker miatt is visszavágtak Villáék.

A két klub a tabellán egymás nyakán keleten, azonos pontszámmal – a New York City a harmadik, az Orlando City pedig a negyedik.

Orlando City – New York City • 0-3 (0-2)
Helyszín: Orlando City Stadium
Gólszerzők: – , ill. Villa (14. – büntetőből, 84.), Wallace (35.)

VIDEÓ HAMAROSAN!


Az MLS 12. játékhetének eredményei

IMG_20170522_104311

A bajnokság állása

Keleti Főcsoport

IMG_20170522_104336

Nyugati Főcsoport

IMG_20170522_104354

A góllövőlista élmezőnye
1. • Nikolics (Chicago Fire) – 10 gól
2. • Torres (Houston Dynamo) – 9 gól
3. • Sapong (Philadelphia Union), David Villa (New York City) – 8 gól

Nagy Dávid