Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barca hivatalosan üzent Dybalanak

Olaszországban már évek óta a figyelem középpontjában van az egyik legnagyobb argentin tehetségnek tartott Paulo Dybala. És a legfrissebb hírek szerint továbbra is az itáliai futball szerelmeseit fogja boldogítani a Juventus sztárja.

dybala-esultanza-juventus-maggio-2017

Dybala ráadásul éppen idén nyáron érdemelte ki, hogy a korábban klublegendák (Platini, Baggio, Del Piero) által viselt 10-es mezszámot viselhesse a torinói klubnál. A Mundo Deportivo szerint a Barcelona hivatalosan is tájékoztatást küldött az argentin támadónak, miszerint nincsen rá szükségük.

A katalán sportlap úgy tudja, hogy a Barca részéről nem Ernesto Valverde mondott le róla, hanem Robert Fernandez sportigazgató. Az illetékesek meglátása szerint ugyanis „technikai okai” vannak annak, hogy Dybala nem lesz egyelőre a csapat játékosa. Ugyanis azon kívül, hogy az érintett maga is szívesen csatlakozna hozzájuk, még a Juventus-szal is meg kellene egyezniük. Csak hát a „Zebrák” a dél-amerikai légiósra kívánják építeni a jövő csapatát. A legnagyobb problémát pedig az jelenti, hogy Dybalat nem lennének még képesek stabilan a csapatba építeni Barcelonában, lévén egy Lionel Messi köré épített rendszerben nincs meg a helye egy olyan stílusú játékosnak, mint ő.

Tehát a jelen állás szerint a Juventus drukkerei megnyugodhatnak, az előttünk álló szezonban szinte biztosan a klubnál marad a 23 esztendős Dybala.

Balogh József