Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem akarták beengedi az edzőtáborba az argentín válogatott védőt

Dél-Amerikában is két forduló van hátra a világbajnoki-selejtezőkből, az eddig meglehetősen gyenge teljesítményt nyújtó Argentína előbb Perut fogadja, majd Ecuadorba látogat.

pezzella

Pezzella korábban hússzor viselte az  utánpótlás válogatott mezét (mundoalbiceleste.com)

A válogatott kerettagok már mind megérkeztek a csapat edzőtáborába, egy játékosnak azonban már a bejutással is gondjai akadtak. Germán Pezzella, a Fiorentina védője először kapott meghívót a felnőtt válogatott keretébe, így joggal gondolhatjuk, hogy pályafutása eddigi csúcspontjához érkezett. És hogy ez a nap még emlékezetesebb maradjon, már a edzőtáborba való bejutás is kalandosra sikeredett.

Történt ugyanis, hogy a szolgálatban lévő biztonsági őr nem ismerte fel a bejutni próbáló játékost, aki azzal védekezett, hogy ő csak a csapattársaihoz szeretne csatlakozni. Ezután az illetékes az U20-as válogatott gyűlekezőpontja felé próbálta terelni Pezzellát, aki azonban tiltakozott, mondván, hogy a felnőtt válogatottnál van jelenése. Ezt a lelkiismeretes őr már igazán nem akarta elhinni, ám végül hosszas igazoltatás és ellenőrzés után – és sűrű bocsánatkérések közepette – mergtörtént a bebocsátás, a jókedvét végig megőrző játékos pedig boldogan csatlakozhatott társaihoz abban a reményben, hogy a hátralévő két mérkőzés kisebb izgalmakat hoz majd, és az „Albiceleste” simán harcolja ki a világbajnoki részvételt.

(zp)