Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A címvédő Zsolnától rabolt pontot a DAC!

A szlovák élvonalbeli bajnokság (Fortuna Liga) 16. fordulójában a dunaszerdahelyi DAC számára újabb rangadó várt. Ezúttal a címvédő Zsolna otthonában utaztak Marco Rossi tanítványai.

2647

Marco Rossi együttesére újabb rangadó várt a szlovák élvonalbeli bajnokság 16. fordulójában. A Slovan elleni hazai győzelmet követően ezúttal a címvédő Zsolna otthonában vendégeskedett a DAC. A találkozónak dunaszerdahelyi szempontból két komoly hiányzója is volt, ugyanis Erik Pačinda és Kalmár Zsolt is megkapta szezonbeli ötödik sárga lapját a Slovan ellen, ez pedig azt jelentette ki kellett hagyniuk a Zsolna elleni rangadót. A mérkőzést megelőzően a DAC magyar játékosa Vida Kristopher adott exkluzív interjút honlapunknak a Zsolna elleni rangadó előtt.  A mérkőzésen egy nagy visszatérő is volt hiszen a Zsolnában nevelkedett Lukáš Čmelík, aki hosszabb szünet után tért vissza a jól ismert környezetbe – legutóbb több mint két éve lépett utoljára pályára a vágparti stadionban. A hazai együttes elképesztő mérleggel rendelkezik hazai pályájukon, az idei szezonban midössze egy alkalommal vesztettek pontot, még a nyitókörben, de akkor hármat is a Sároseperjes elleni 2-3-as vereség alkalmával. Ezt követően mind a hét hazai mérkőzését megnyerte a Zsolna, viszont a bajnokság egyetlen csapataként még nem játszottak döntetlent. A DAC legutóbb tavaly júliusban járt a Zsolna otthonában és akkor 2-0-ás hátrányból ikszeltek a sárga-kékek, melyen Vida Kristopher  gyönyörű gólt szerzett. Az idei szezonban már találkozott egymással a két együttes, akkor a DAC 4-2-re legyőzte a címvédő Zsolnát.

A találkozó első komoly lehetősége a 13. percben adódot a sárgamezes hazaiak előtt. Špalek remekül szöktette Mrázt, aki nem tudott egyből kapura tüzelni, beadására azonban nem volt érkező társ. A találkozó 24. percében a DAC is megvillant Čmelík szenzációsan futott el a bal oldalon, majd beadta a labdát, de Ljubičić lövését jól blokkolta egy hazai védő. A 27. percben a vendégek védője Huk mentett az utolsó pillanatban  Škvarka elől. A 33. percben Simon Pambou adta be középre a labdát, a középen érkező Vida Kristopher azonban nem érte el a játékszert.

Fordulás követően a vendégek azonnal veszélyeztettek Ljubičič révén, de lövése mellé szállt. A 64. percben Vida előtt adódott veszélyes lehetőség, de a magyar szélső lövése egy hazai védőn megpattanva nem sokkal szállt a kapu fölé. Két perccel később Káčer került Macej kapuja elé, de a DAC hálóőre remekül zárta a szöget és megakadályozta a hazai gólt. Ezt követően egy szöglet után veszélyeztettek a hazaiak Mazáň révén aki sarokkal próbálkozott, labdája nem sokkal szállt a kapu mellé.  A második játékrészben többnyire a zsolnaiak voltak veszélyesebbek, többet birtokolták a labdát, de gólt nem tudtak szerezni. A sárga-kékek ezúttal a védekezésre helyzeték a hangsúlyt és támadásban a mai délutánon gyengébben muzsikált Marco Rossi együttese. A DAC együtteséből nagyon hiányzott Kalmár és Pačinda, így támadásban kevésbé volt veszélyes a DAC. Az utolsó percekben Mervó előtt adódott még egy komoly lehetőség, ballal leadott lövése azonban mellé szállt. Ez pedig azt jelentette a DAC értékes ponttal gazdagodott a címvédő Zsolna otthonában és maradtak Rossi fiai a címvédő előtt a tabellán.

Zsolna – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 0-0
Helyszín: Pod Dubňom , Zsolna Vezette: Sedlák
Gólszerzők: 
Sárga lapok: Hancko (56.) ill. Aluku (39.), Čmelik (46.)
Kiállítás: 

O.G.