Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: távozhat a mellőzött hátvéd! – sajtóhír

A Goal.com információi szerint minden bizonnyal legkésőbb a szezon végén távozik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool kötelékéből a mellőzött spanyol szélső hátvéd, Alberto Moreno…

Mint ismert, jelen állás szerint az idény végén lejár Alberto Moreno szerződése a Liverpoollal, amit a klub vezetősége állítólag nem kíván meghosszabbítani. Ennek köszönhetően januártól tárgyalhat kérőivel, a helyét pedig a csapat saját nevelésű védője, az ifjú Adam Lewis örökölhetné meg. Az elmúlt hetekben egyébként Alberto Moreno-t hírbe hozták az FC Barcelonával (Bővebben ITT), de a Newcastle United érdeklődéséről is lehetett olvasni korábban. 

Alberto Moreno-t 2014 nyarán igazolta le a Liverpool 18 millió euró ellenében a Sevillától. Első éveiben alapembernek számított az angol sztárcsapatnál, majd Jürgen Kloppnál idővel a kispadra szorult. Bár az előző szezonban ismét számolt vele a német menedzser, ám balszerencséjére összeszedett egy komolyabb sérülést. Felépülését követően azonban nem tudta visszaverekedni magát a kezdőbe, az aktuális idényben pedig csupán eddig egy mérkőzésen kapott lehetőséget. Minden frontot egybe véve egyébként ez idáig 137 találkozón húzhatta fel magára a Liverpool szerelését…