Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sancho és a Dortmund a Ruhr-vidék királya – videóval!

A Bundesliga 14. fordulójában igazi rangadóra készülhetett a Dortmund, amely az ősi rivális Schalke otthonába látogatott.

Kép: Chicago Tribune

Csak azért övezte komoly figyelem ezt az összecsapást, mert történetesen az a Ruhr-vidéki derbi, amely híres forró hangulatáról. Ezen túl viszont nem sok mindent kínált ez a párosítás, hiszen a bajnokságot magabiztosan vezető és pazar formában játszó sárga-feketék egy olyan ellenféllel néztek szembe, amely a tabella második felében tanyázik és komoly gondjai vannak a gólszerzéssel. Épp ezért fel is volt adva a lecke Tedesco legénységének, hogy megmutassák: nem szabad csak úgy leírni őket.

Az első félidő azonban nem éppen úgy alakult, ahogy azt Gelsenkirchenben remélték. A kezdést követően még nagyjából kiegyenlített volt a játék, majd elég korán, már a 7. percben megszületett az első gól. A Dortmund egy távoli szabadrúgással veszélyeztetett, ahol is a beívelt labdát a jól érkező Delaney fejelte közelről a kapuba. Sane nagyot hibázott, csapata pedig így hamar hátrányba került – borult a haditerv.

Nem csak azért volt nehéz a Schalke dolga, mert a Dortmund tele van remek játékosokkal és elképesztően kontráznak, hanem mert komoly hiányosságaik vannak támadóoldalon. Találatot leginkább attól a Burgstallertől várhattak, aki osztrák válogatott, ezen kívül viszont nem sok mindent mutatott eddig. Embolo, Uth és Di Santo is sérült, így nem nagyon volt más opció rajta kívül – ráadásul a 36. percben róla is le kellett mondaniuk, hiszen őt is le kellett cserélni sérülés miatt.

Tedesco számára tehát közel reménytelenné vált a helyzet, csatár nélkül felállni a Dortmund ellen ugyanis kimondottan nehéz feladat. A Schalke nem tudta meggátolni ellenfelét a gyors támadások kapcsán, szerencséjükre azonban megúszták újabb kapott gól nélkül – nyomást viszont egyáltalán nem tudtak gyakorolni a vendégekre. A szerencse egyértelműen a listavezető mellett volt, ők jöttek ki jobban a fordulópontokból és irányították az eseményeket.

Kép: Bundesliga Fanatic

A második félidőben is ők diktáltak, náluk volt az előny, játszhatták a kényelmes játékukat, ezek mellett pedig a kékeknek kellett kockáztatniuk az egyenlítés érdekében. Sokáig úgy nézett ki, hogy a hazai csapat nem boldogul és ebből bizony zakó lesz. Egy óra elteltével aztán a szerencse egyszer csak az ő pártjukra állt hirtelen minden megváltozott. Reus szabálytalankodott a saját tizenhatosán belül, az egyébként véleményes szituációt visszanézve a bíró pedig büntetőt ítélt. Caligiuri ezt be is lőtte, így 1-1-el folytatódhatott a játék.

A hajrá tehát mozgalmasra sikerült, újra fel kellett pörögnie a Dortmundnak és be kellett találniuk a győzelem érdekében. A Schalke viszont ezt nem hagyta: ha valamiben, akkor a védekezésben sikerült jól teljesíteniük, komoly problémákat tudtak okozni Reuséknak, akik kevés igazán nagy ziccert tudtak csak kialakítani. A végjáték azonban így is a vendégeket igazolta, akik végül hozták a formájukat és ha kicsit késve is, de megrázták magukat.

A főszerepet – idén már nem először – a fiatal angol csatár, Sancho vállalta el: a City akadémiáján nevelkedett játékos szép cselekkel indult el, Guerreiróval játszott össze, majd maga zárta le az akciót, góllal. Az ő villanása jelentette a különbséget, erre ugyanis a Schalkénak már nem volt válasza.

Ezen a találkozón egyértelműen kiderült, hogy a Dortmund a jobb együttes és megérdemelten nyertek a végére széteső ellenfelükkel szemben. Előnyük így már 9 pont a második Bayern Münchennel szemben, a Schalke pedig visszacsúszott a 13. helyre.

https://www.youtube.com/watch?v=Kf27nOUdpv0

Schalke – Borussia Dortmund 1-2 (0-1)
Helyszín: Veltins Arena (Gelsenkirchen), Vezette: Siebert
G.: Delaney (7.), Caligiuri (61. – büntető), Sancho (74.)
Sárga lap: Oczipka, Sane, Nastasic, Rudy, ill. Piszczek, Achraf Hakimi, Reus
Piros lap: –

Schalke: Fahrman – Oczipka (Konoplyanka), Nastasic, Sane, Caligiuri – McKennie, Rudy – Harit, Bentaleb (Serdar), Schopf – Burgstaller (Mendyl). Edző: Tedesco.

Borussia Dortmund: Bürki – Achraf Hakimi, Diallo, Akanji, Piszczek – Delaney, Witsel – Bruun Larsen (Guerreiro), Reus, Sancho (Pulisic) – Alcacer (Götze). Edző: Favre.