Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Napi-Neymar: Az édesapa már magyarázkodhatott is fia miatt!

A brazil klasszison ugyanis elsősorban a franciák, számon kérték legutóbbi nyilatkozatát.

(Kép: goal.com)

Mint ismert, a PSG-hez visszatérőben lévő Neymar legkedvesebb futballélményének pont a párizsiak 6:1-es kiütését nevezte meg.

Már elsőre is lehetett sejteni, hogy nem feltétlenül volt jó döntés ez az őszinteség Neymartól, aki sokak szerint provokálta a párizsiakat. A klasszis édesapja szerint erről viszont szó sincs.

“Ez egy spontán és becsületes válasz volt, semmi köze a provokációhoz. Ez az egész a rosszindulatú hozzáállásról szól, és arról, hogy Neymar és a PSG között vitát generáljanak.” – Így a Neymar ügyeit is képviselő édesapa.

“A fiam senkit nem akart megbántani. Különösen nem azt a klubot ahol szerepel, és azokat a játékosokat, akik 2017-ben is játszottak a PSG-ben, és most a csapattársai. Azt hiszem több újság, újságíró és szurkolói is úgy beszél arról a meccsről, mint egy örökké emlékezetes találkozóról. A fiam sincs ezzel másképp, hiszen valóban karrierje egyik legjobb meccsét játszotta.” – Folytatta az édesapa, aki következő mondatával jelezte azt is, hogy a téma innentől részükről lezártnak tekinthető.

“Neymar a PSG futballistája, de ez nem jelenti azt, hogy ne beszélhessen múltbéli dolgokról, főleg olyanokról, amelyek segítették őt ahhoz, hogy a PSG-hez szerződjön.”