Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: simán verte a Granadát a Real Madrid – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 34. fordulójában a Real Madrid a kiesőzónában álló Granada otthonába látogatott. A fővárosiak hamar kétgólos előnyt szereztek, és bár a Granada egy időre visszajött a meccsbe, a Real a végén simán győzött, amivel az élre ugrott a tabellán. 

(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Nagyon jól kezdte a Real Madrid a mérkőzést, jobban játszottak és több helyzetük is volt. Benzema már a 3. percben közel állt egy ziccerhez, ám az utolsó pillanatban elpöckölték előle a labdát. A 6. percben azért már figyelmeztetett a Granada, amikor Luis Suarez tört előre, majd Soróhoz passzolt, aki lőhetett is volna, de Alaba végül szögletre mentett. A 12. percben Vinícius próbálkozott, de a kapu közepébe tartó lövést megfogta Maximiano. A 19. percben azonban már a kapus sem tudott segíteni, és vezetést szerzett a Real Madrid: egy kontra végén Asensio kapta meg a labdát Kroostól, majd az ötös jobb sarkáról laposan a kapu jobb alsó sarkába lőtt. Nem kellett sokat várni a következő madridi találatra sem, ami a 25. percben érkezett: egy kis szöglet után Modric adta vissza Kroosnak a labdát, aki középre gurított, és az érkező Nacho kapásból a léc segítségével lőtt a kapuba. Ezt követően azonban belelendült a Granada és többször is veszélyeztetett. Több szögletet is lőhettek, azonban a 31. percben az egyikből megindulhatott egy újabb kontrára a Real Madrid, de Vinícius túlságosan kisodródott a végén, így csak nagyon éles szögből tudott passzolni Asensiónak, aki azért ügyesen megoldotta a problémát, de Soro a gólvonalról kivágta a labdát. A 34. percben azonban beért a Granada lendülete, és szépíteni tudott: Viníciust szerelték a saját tizenhatosa előterében, majd Luis Suárez meg is célozta ebből a bal alsót, a labda viszont megpattant Nachón, és a jobb alsóban kötött ki, becsapva Courtois-t. A 40. percben Gonalons ívelt a tizenhatoson belülre, Casemiro fején megcsúszott a labda, ami majdnem bement, de Courtois bravúrral védett, a kipattanót még Quini csak az oldalhálóba rúgta. A 44. percben Benzema futott keresztül a védőkön és lőtt is a bal alsó sarok irányába, de Maximiano résen volt és bravúrral védett. Az utolsó percben Luis Suarez is próbálkozott egy lövéssel, de az elment a kapu bal oldala mellett, amivel lezárult az első játékrész.

A második félidő elején megrohamozta a Granada kapuját a Real Madrid, és többször veszélyeztetett, különösen a Modric-Kroos páros szervezései nyomán. A 48. percben Vinícius cselezte ki a védőket, majd visszaadta Kroosnak a labdát, aki Carvajalhoz játszott, a védő pedig hiába lőtt, a labda a kapu mellett ment el. Az 51. percben Benzema gurította vissza a labdát az érkező Kroos elé, a német játékos pedig a léc fölé bombázott. Az 54. percben Mendy próbálkozott egy lövéssel 17 méterről, de az nem sikerült túl jól, így a labda elgurult a bal kapufa mellett. Az 56. percben viszont beért a Real Madrid fölénye, és megszerezték a harmadik góljukat is: Benzema vitte szinte egyedül a kapura a labdát, majd remekül passzolt Modric elé, aki nem rúgta rá 3 méterről, hanem inkább önzetlenül az érkező Vinícius elé tálalt, akinek már csak az üres kapuba kellett lőnie. A 67. percben azonban megfogyatkozott a Granada. Monchu miután leütötte Viníciust, páros lábbal is elkaszálta a brazilt, amit már nem tűrt meg a játékvezető és egy azonnali piros lappal kiállította. Roberto Moreno nem értett egyet a döntéssel, akit emiatt szintén a lelátóra száműzött. A 76. percben ezt ki is használta a Real és meglőtte a negyedik gólját is: elbambult a granadai védelem, így Mendy ugorhatott ki szabadon, majd 12 méterről a bal alsóba lőtt. A 86. percben Rodrygót rúgták fel a tizenhatoson belül, és már ment is volna a büntetőponthoz, amikor a játékvezető jelezte, hogy az ezt megelőző beadással már kint volt a labda. Az utolsó percekben még feltámadt kicsit a Granada, és Courtois-nak kétszer is védenie kellett, de az eredményen már nem tudtak változtatni a hazaiak.

Granada – Real Madrid 1-4 (1-2)
Helyszín: Nuevo Los Cármenes Stadion (Granada) Vezette: José Munuera
Gólszerzők: Luis Suarez (34.) ill. Asensio (19.), Nacho (25.), Vinícius Junior (56.), Mendy (76.)
Sárga lap: Montoro (62.) ill. Isco (80.)
Kiállítás: Mochu (67.), Moreno (69.) ill. –

Granada: Maximiliano, Neva, Sanchez, Diaz (Torrente, 58.), Quini, Monchu, Gonalons (Ruiz, 59.), Rochina (Molina, 59.), Soro, Suarez, Puertas (Montoro, 46.). Vezetőedző: Robert Moreno

Everton: Courtois, Carvajal, Nacho, Alaba (Vallejo, 83.), Mendy, Modric (Camavinga, 80.), Casemiro, Kroos (Isco, 80.), Asensio, Vinícius Junior (Rodrygo, 72.), Benzema (Jovic, 80.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti

A 14. forduló eddig eredményei és további mérkőzései

Péntek
Levante – Athletic Bilbao 0-0

Szombat
Celta Vigo – Villarreal 1-1
Sevilla – Alaves 2-2
Atlético Madrid – Osasuna 1-0
Barcelona – Espanyol 1-0

Vasárnap
Getafe – Cádiz 2-0
Granada – Real Madrid 1-4
18:30 Elche – Real Betis (Tv: Spíler 2)
21:00 Real Sociedad – Valencia (Tv: Spíler 2)

Hétfő
21:00 Rayo Vallecano – Mallorca (Tv: Spíler 2)

A tabella jelenlegi állása: 

A góllövőlista jelenlegi állása: