Európa-liga
El: 2023-ban Budapesten rendezik a sorozat döntőjét
Újabb rangos eseménynek ad otthont a Puskás Aréna
Ekl: megkapták ellenfeleiket a magyar kupacsapatok!
A Fradi konkrét ellenfele egyelőre ismeretlen a BL-ben…
Európa: Szokatlan időpontban rendezik a Szuperkupát!
A finálé augusztusi időpontja önmagában még nem meglepő..
El: Unai Emery boldogan értékelt a megnyert finálét követően
Szerinte teljesen megérdemelten nyerték meg az Európa-ligát.
Az UEFA eltörölheti az egyik legmegosztóbb szabályt
Korábban több edző és játékos is szót emelt a szabály ellen, amely most érhet célba, ugyanis kiiktathatják a szabályt.
El: A Villarreal bírta az idegek harcát, Rulli volt Emery hőse! – videóval
Tovább tart az Emery mágia!
Man. Uited: Solskjaer szerint 50-50 százaléknyi az esély mindkét csapatnak az El-döntőjében!
„Biztos vagyok benne, hogy Unai Emery is hasonlóan gondolja ezt!”
Manchester United: Minden bizonnyal kihagyja az EL döntőt a csapat kulcsjátékosa!
A jelek szerint nem fog felépülni.
Manchester United: Talán az Európa-liga döntőjére felépül a csapatkapitány!
Szerencsére nem súlyos a sérülése.
As Roma: „Biztosa vagyok benne, hogy Mourinho jó munkát végez majd!”
Paulo Fonseca nem csak az MU elleni meccsről nyilatkozott…
El: gól nélküli visszavágó, a Villarreal búcsúztatta az Arsenalt – videóval
Unai Emery csapata megtréfálta az Ágyúsokat, a spanyolok bejutottak a döntőbe…
Európa-liga: kikapott Rómában a Manchester United – VIDEÓVAL
Sikerrel küzdött a becsületéért az AS Roma!
Történelmet írt az AS Roma ellen a Manchester United
A Farkasok ellen nem ez az első nagyarányú győzelme az angoloknak…
Európa-liga: Arseanl-vereség Spanyolországban- videóval
Londonban fog csak eldőlni a továbbjutás kérdése!
Európa-liga: Az MU kiütötte az AS Romát! – Videóval!
Bruno Fernandes és Edinson Cavani is duplázott…
Az El-elődöntő ellenére sem biztos a Roma edzőjének pozíciója
„Nem tudom, hogy a következő szezonban is én leszek-e a Roma vezetőedzője.”
Arsenal: Mikel Arteta elégedetten nyilatkozott a tegnapi győzelem után
A játékosai a Sheffield elleni mérkőzésből merítettek hatalmas önbizalmat, ebben látta a siker kulcsát.