Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Real Madrid elnöke elmondta akarják-e Kanet

A Real Madrid elnöke Florentino Perez beszélt a Tottenham sztárjáról Harry Kaneről és az ő esetleges leigazolásáról. 

Tottenhams-Harry-Kane-celebrates-scoring-their-third-goal

Nem kell meglepődni azon, hogy amíg az angol válogatott csatár konstansan ilyen parádés szezonokat tud lehozni a londoni együttesben, addig hétről hétre fel fog merülni a neve a médiában, mint valamelyik spanyol gigász átigazolási célpontja. Most sincs ez másképpen, ugyanis hetek óta a csapból is az folyik, hogy Kanet a nyáron a Real Madrid szerződtetni szeretné.

Most alighanem a legilletékesebb személy is elmondta, hogy áll Kane és a Real Madrid “házassága” jelenleg:

“Őszintén megmondom, eddig nem gondolkodtunk azon, hogy leigazoljuk Harry Kanet.” – kezdte Perez

“Évről évre fejlődik és egyre jobb játékos, de mi elégedettek vagyunk Benzemával elől és az egész kerettel jelenleg.”

“Nem kérdeztem a Spurs elnökét, amikor egymással játszottunk a BL-ben, hogy mennyiért lehet megszerezni Kanet, mert azt mondták, hogy 250 millió fontot minimum ér a játékos.”