Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Így látta Valverde a nehézkes kupasikert!

Mint ismert, az FC Barcelona nehezen győzött 1:0-ára a Cultural Leonesa otthonában játszott spanyol Király-kupa találkozón. A katalánok trénere, Ernesto Valverde is elismerte, megszenvedtek harmadosztályú ellenfelükkel.

(Kép: shropshirestar.com)

“Minden dicséret megilleti az ellenfelünket! Nagyon jól játszottak, hatalmas lelkesedéssel! Azt hiszem a mi részünkről viszont ez volt az év legrosszabb meccse. Láttam azért jó dolgokat, például a fiataloktól, vagy azt, hogy nyerni akartunk.” – Kezdte Valverde meccs utáni értékelését.

“Talán túl engedékenyek is voltak velük szemben, hiszen vagy 15 szabálytalanságot elkövettek csak az első 10 percben. Elismerem, nem igazán élvezem az ilyen találkozókat, hiszen ellenfelünk 200%-ot próbált beleadni, és a mi filozófiánk tökéletes ellentettjét képviseli. A La Ligában sem találkozni olyan csapattal, mint a Leonesa. Az ilyen találkozón mindig idegesebb és feszültebb az ember.” – Tette még hozzá a Barca trénere, megjegyezve azt is, hogy hallani sem akar arról, hogy a továbbjutás kérdése eldőlt volna a minimális különbségű győzelem után.