Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2022: Halilhodzic nem tudja megbocsátani, hogy menesztették!

A katari labdarúgó-világbajnokság kezdete óta először nyilatkozott Vahid Halilhodzic, akit nem sokkal a torna kezdete előtt menesztettek a marokkói válogatott éléről.

(Photo by Ulrik Pedersen/NurPhoto via Getty Images)

Mint ismert, a marokkói válogatott bejutott a legjobb 4 közé a katari labdarúgó-világbajnokságon, ezzel ők lettek az első afrikai csapat, amely ilyen sokáig jutott a torna történetében. Nem meglepő módon a hazatérő válogatottat nagy ünneplés fogadta, Valid Regragui szövetségi kapitány ünnepi beszédében pedig kiemelte, hogy elődje, Vahid Halilhodzic remek munkája nélkül nem jutottak volna el idáig. Halilhodzic ezt követően nyilatkozott először a marokkói válogatottal kapcsolatban, holott a torna ideje alatt is sok újságíró szerette volna megszólaltani őt:

Ezek a szavak sem tudják csillapítani a keserűségemet, és nem pótolhatják azt, amit ezzel a tornával elmulasztottam. Elvették a büszkeségemet. Nem tudom elfelejteni és megbocsátani nekik, mert ez lett volna a búcsúm az edzői pályától.

Halilhodzicot még augusztus közepén menesztették a marokkói válogatott éléről, miután nézeteltérés adódott közte és a szövetség vezetői között a világbajnokságra való felkészüléssel kapcsolatban. A bosnyák-francia mesternek viszont nem ez volt az egyetlen incidense az idei évben. A válogatottal ugyanis jóval a várakozások alatt teljesített az év elején rendezett Afrikai Nemzetek Kupáján, miután a  negyeddöntőben búcsúztak a tornától. Ezen kívül pedig sokáig hangos volt a sportsajtó a közte és Hakim Ziyech között húzódó ellentét miatt, aminek okán a BL-győztes szélső akkor sem állt volna a válogatott rendelkezésére, ha számítottak volna rá.

Vahid Halilhodzic karrierjében nem ez volt az első alkalom, hogy közvetlenül a világbajnokság előtt menesztették egy válogatott éléről. 2010-ben az elefántcsontpari, 2018-ban a japán, most pedig a marokkói kispadról állították fel nem sokkal a torna kezdete előtt. Az egyetlen kivételt 2014 jelentette, amikor Algériával szerepelt a világbajnokságon.