Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Messi nélkül, Suárez duplájával győzött az Inter Miami – videóval

Az MLS szombati játéknapján a liga újdonsült sztárcsapata, az Inter Miami Washingtonban lépett pályára a D.C. United vendégeként…

(Photo by Brennan Asplen/Getty Images)

Az Inter Miami a korai hátrányba kerülés ellenére 3-1-es győzelmet aratott a D.C. United otthonában, ezzel tovább folytatta jó szereplését az MLS 2024-es kiírásában. A floridai gárda ismét nélkülözte sérülése miatt Lionel Messit, akit a hétközi CONCACAF-BL-meccsen idő előtt kellett lecserélni. A házigazda kezdte aktívabban a mérkőzést, Callender kapusnak már a mérkőzés legelején több komoly védést kellett bemutatnia, azonban a 14. percben Jared Stroud futtában leadott lövésével szemben már ő is tehetetlen volt, a D.C. megszerezte a vezetést. Mindössze tíz percig örülhetett a hazai publikum, ugyanis az első játékrész derekánál Leonardo Campana lőtt a hálóba, miután Redondo a földön fekve juttatta el hozzá a játékszert. A küzdelmes első félidő 1-1-es döntetlennel ért véget. A második féliő elején újra a United volt veszélyesebb, Callender azonban remekül védte csapata kapuját és az Inter Miami védelme is biztosan tette a dolgát. Menet közben a második félidő elején a vendégek pályára küldték Luis Suárezt, ami a meccs végkimenetele szempontjából döntőnek bizonyult. A veterán uruguayi támadó a hajrában két ellentámadás után is betalált, így deldöntötte a három pont sorsát csapata javára.

Ezzel az Inter Miami öt meccsen szerzett tíz ponttal vezeti a keleti konferenciát, de a legtöbb vetélytársánál egyel több mérkőzést játszott.

D.C. United – Inter Miami 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Stroud (14.), ill. Campana (24.), L. Suárez (72., 85.)
Kiállítva: P. Santos (90.), ill.

 

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore

Standings provided by Sofascore